Lippi vágya hat pont

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.09.02. 21:13
Címkék
Az átigazolási idény lezárultával és a bajnoki idény rajtja előtt tíz nappal az olasz szurkolók figyelme a válogatott felé fordul, hiszen az immár Marcello Lippi által irányított squadra azzurra szombaton és szerdán is vb-selejtezőt játszik, előbb Norvégia, majd Moldova ellen.
Lippi elsô tétmeccse következik
Lippi elsô tétmeccse következik
Lippi elsô tétmeccse következik
Lippi elsô tétmeccse következik
Lippi elsô tétmeccse következik
Lippi elsô tétmeccse következik
Lippi mester elégedett a felkészüléssel, az U18-as válogatott ellen szerdán 12-1-re megnyert felkészülési találkozó után legalábbis mosolyogva nyilatkozott: "Máris a fejemben van a norvégok elleni kezdőcsapat, igazából csak az a kérdés, hogy a kispadot kikkel töltöm föl. Del Piero sérülése szépen gyógyul, de nem siettetjük, mert senkinek a testi épségét sem akarom kockáztatni. Különben is, a Miccoli, Gilardino csatárkettős eddig nagyszerű dolgokat mutatott, úgyhogy nagyon remélem, hogy hat ponttal kezdjük a selejtezősorozatot."
Miután Lippi már korábban jelezte, hogy a csapata 4-4-2-es felállásban lép pályára, az újságírók szerint biztosra vehető, hogy a védelemben Bonera, Nesta, Materazzi és Favalli lesz a négy kezdő, a középpályán pedig a Fiore, Gattuso, De Rossi, Zambrotta kvartettet láthatjuk. Elöl még több kérdés vár válaszra, de végül valószínűleg a Gilardino, Miccoli kettős próbálkozhat az északiak kapujának bevételével.
A csapattársak nevében csütörtökön Alessandro Nesta beszélt a sajtónak a várakozásairól: "Sokunk számára a kétezer-hatos világbajnokság az utolsó esély arra, hogy válogatott szinten nyerjünk valami fontosat, ezért nagyon össze kell kapnunk magunkat. Azt hiszem, hogy a fiatalok lelkesedése, az idősebbek tapasztalata és Lippi elszántsága a megfelelő kombináció a sikerhez."
Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
1 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
3 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
5 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
12 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
18 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
30 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
33 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik