Szolnok: mégis Extraliga

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.09.02. 22:01
Címkék
A nyár közepén "eltemettük" a szolnoki férfi röplabdasportot, mert kiderült, a 2004-2005-ös bajnokság egyetlen osztályába sem nevezett a Titász RK-SI együttese.
Az elmúlt szezont az Extraliga ötödik helyén befejező Tisza-parti klub játékosai valójában a sajtóban megjelent hírekből értesültek arról, hogy egyesületük a megszűnés határára sodródott. "Bár a tavaszi szezon végefelé már szárnyra keltek olyan hírek, hogy a Titász helyére lépő új tulajdonos, az E-on érkeztével gondjaink lehetnek, a vezetőségből igazából senki sem foglalkozott a hogyan továbbal - felelte érdeklődésünkre a csapat meghatározó játékosa, a közelmúltban súlyos műtéten átesett Illés Zsolt. - Éppen egy strandröplabdatornán voltunk a fiúkkal, mikor megjelent a visszalépésünkről szóló hír, talán mondanom sem kell, majd kiesett az újság a kezünkből. Az egészben a legszomorúbb, hogy a huszonnegyedik órában értesültünk minderről, amikor már lezárultak a nevezési határidők. Egyöntetűen döntöttünk arról, hogy nem nyugszunk bele a történtekbe. Azonnal felvettük a kapcsolatot a versenybizottsággal, illetve a Magyar Röplabdaszövetség főtitkárával, Stevik Péterrel, aki azt mondta, van egy napunk a jelentkezésre."Ennyi idő alatt kellett összehozniuk a közgyűlést, új vezetőséget választani, edzőt szerezni, s a nevezéshez szükséges anyagi fedezetet előteremteni. Megtették. Elnöknek megnyerték dr. Lánczi Ferencet, edzőnek az elmúlt tíz év munkájába belefáradt Surányi Márton helyett Illyés Gábort, míg a szakosztály napi feladatainak megoldását Illés Zsolt vállalta magára. A csapat - Illés Zsolt szerint - nem haragszik az előző vezetőségre, hiszen az mindent megtett az életben maradásért. A játékosok maguk dobták össze az induláshoz szükséges díjakat, igaz, a fizetés már ismerős lehetett a csapattagoknak az elmúlt pontvadászatból is…Az első edzésen szinte a teljes tavaszi keret megjelent, egyedül a már korábban is Veszprémből ingázó Surányi Szabolcs hiányzott. Az "öregek" már felvették a kapcsolatot több kortársukkal is - például a megszűnő Malév együttesében szereplő Sós Istvánnal -, és az utánpótlás legtehetségesebb fiataljaival kiegészülve reménykedve várják az új bajnokságot. A klub továbbra is Szolnoki Titász RK-SI néven versenyez.
Legfrissebb hírek

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
10 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
18 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
26 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
27 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
34 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
35 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
45 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
51 perce
Ezek is érdekelhetik