Győztek a debreceniek

2004.09.04. 21:55
Címkék
A Simon & Wolf SC győzelmét hozta a salakmotoros csapatbajnokság szombati fordulója, amelynek Miskolc adott otthont.
Hiába fogadkozott az első verseny után a Szatmári Attila, Thomas Pajerski, Jacek Krzyniak trió, hogy hazai pályán revánsot vesz, a terveik végül nem válhattak valóra. A Tihanyi Sándor, Matej Ferjan, Matiej Kuciapa debreceni trió ugyanis 11 pontnyi különbséggel előzte meg a Speedway Miskolc gárdáját, miközben a harmadik helyet a nyíregyházi Brill-Car Motorsport harcolta ki. Nem lehet azt mondani, hogy a miskolciaknak semmi esélyük sem volt, de őszintén szólva azon sem csodálkozhatunk, hogy a debreceniek rutinosan visszaverték a támadásokat, hiszen az a klub nagy hagyományokkal büszkélkedik, miközben a házigazda egyesület mindössze fél éve alakult. A viadal végeredménye egyben azt is jelenti, hogy a miskolciaknak már csak matematikai esélyük van a bajnoki cím megszerzésére. Kiegészítő programként a MAMS-kupa betétfutamait láthatta a közönség, ám az utánpótlás-korú pilótáknak annyi balesetük volt (súlyos sérülések nem történtek), hogy a versenybíró felfüggesztette a versenyt.Csapatbajnokság, 2. futam, Miskolc
A végeredmény: 1. Simon & Wolf SC (Tihanyi Sándor, Matej Ferjan, Matiej Kuciapa) 44 pont, 2. Speedway Miskolc (Szatmári, Pajerski, Krzyniak) 33, 3. Brill Car Motorsport (Stefáni Attila, Bence Zsolt, Bartalos Zsolt) 21
Az ob állása 2 futam után: 1. Simon & Wolf SC 87, 2. Speedway Miskolc 57, 3. Brill-Car Motorsport 47
Következik (szeptember 25.): a csapatbajnokság 3. futama, Gyula
Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
14 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
15 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
17 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
33 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
53 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 órája