Kínai aranyérmesek adtak aláírásokat Hongkongban

2004.09.07. 21:58
Címkék
Hongkongi élménybeszámolón vettek részt az athéni olimpián aranyérmes kínai sportolók.
Az ünnepség jól sikerült, a győzteseket nagy üdvrivalgás fogadta, és az autogramosztás is több órán át tartott. A helybéliek azonban nem rejtik véka alá azon véleményüket - igaz, nem a kínai versenyzőket szidják -, amely szerint az egész felhajtást csak azért szervezték, mert vasárnap parlamenti választásokat tartanak a Kínához visszakerült országrészben, a volt brit koronagyarmaton, ahol már többször tartottak tömegtüntetéseket a nagyobb demokrácia követelésének jegyében.

Liu Hsziangnak, a 110 méteres gátfutás athéni elsô helyezettjének nagyon örültek a népes ázsiai országban
Liu Hsziangnak, a 110 méteres gátfutás athéni elsô helyezettjének nagyon örültek a népes ázsiai országban
Liu Hsziangnak, a 110 méteres gátfutás athéni elsô helyezettjének nagyon örültek a népes ázsiai országban
A Kínai Népköztársaság 1997-ben vette vissza fennhatóságát Hongkong felett, amely azonban az olimpiákon és más világeseményeken azóta is önálló csapattal vesz részt, és szeretne a 2008-as pekingi játékok egyik versenyszámának házigazdája lenni. A kínai szervezők - a pénzügyi következmények átruházásával együtt - hajlandóak lennének például a lovasversenyek lebonyolítását átadni. A kínai olimpiai bajnokok Hongkong után csütörtöktől az 1999-ig portugál gyarmat Makaón vendégszerepelnek.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
40 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
45 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája