Búcsúzik az örökös első

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.09.08. 20:36
Címkék
Csütörtöktől vasárnapig a Millenárison rendezik meg a 108. férfi és 25. női pályabajnokságot, amely mindenképpen rendhagyó lesz: a publikum utoljára láthatja a betonteknőben versenyezni a magyar bajnoki csúcstartót, a 108-szoros bajnok Pais Pétert.
,,Harmincegy éve a KSI-ben kezdtem a pályafutásom, 1980 óta hajtok az FTC-ben. Huszonnégy év alatt száznyolc felnőttbajnokságot nyertem, világbajnoki negyedik, hatodik, kilencedik hely és sok nemzetközi győzelem után úgy érzem, itt az ideje a búcsúnak. Közrejátszik ebben a döntésemben a hosszú versenyzői múltam mellett szakosztályunk jelenlegi vezetősége is. Jólesett volna, ha egy ilyen hosszú és eredményes pályafutás után valaki gondol arra, hogy elbúcsúztasson, mint a sportban ez szokás. Sajnos sem lelkileg, sem erőnlétileg nem tudok további versenyekre felkészülni. Természetesen a sporttól nem akarok elszakadni, ha felkérnek rá, ezután is segítem a kerékpársportot, főként a pályaszakágat" - mondta a P-Nívó-Betonexpressz-FTC versenyzője.
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
4 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
10 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
12 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
13 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
39 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
44 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
58 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik