Bitter műtött lábbal indul

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2004.09.10. 20:55
Címkék
Egyetlen endurance-vb-menőnk, Bitter Sándor egyszerűen nem ismeri a fájdalmat, hiszen az idén már sokadik alkalommal indul fájdalomcsillapítókkal és lázasan egy versenyre.
Különösen az elmúlt egy hónap volt embert próbáló a számára: a Pannóniaringen egy tesztelésen eltörte a jobb lábfejét, ám nemhogy nem feküdt be a kórházba, még pihenésre sem volt ideje. Az Oscherslebeni 24 órás vb-futamon 12. lett a csapatával, két hete Kispataki Viktorral párban a Hungaroringen vb-érmeseket megelőzve megnyerte a 200 mérföldes Európa-kupát, a hét végén pedig a világ leghíresebb hosszú távú gyorsasági viadalán, a franciaországi Bol d’Oron vesz részt a német Innodrom csapat színeiben. Pedig az orvosok egyáltalán nem ajánlották neki, hogy elinduljon Magny-Cours-ba, mivel nyolc napja műtötték meg a törött lábát. "Gyerekkori álmom volt, hogy elinduljak a Bol d’Oron, de tavaly és tavalyelőtt sérülések miatt le kellett mondanom. És ha ez még nem volna elég, az is motivált, hogy együtt motorozhatok a korábbi ötszázas világbajnokkal, az amerikai Kevin Schwantzcal, akit óriási szerencsémre a barátomnak és egyik mesteremnek is nevezhetek. Szóval a műtétem ellenére egyszerűen képtelen vagyok kihagyni a hét végi versenyt" - indokolta kockázatos vállalkozását Bitter, aki a tavalyi Daytonai 200 mérföldesen barátkozott össze Schwantzcal.A gyorsasági vb egyik legnagyobb alakjának számító amerikai pilóta Bol d’Oron való indulása egyébként óriási szenzáció. Egyrészt a 40 éves Schwantz 1995-ben már visszavonult, és azóta csak szupermoto-, illetve tereprali-viadalokon szerepelt, másrészt az 1993-as 500-as világelsőnek ez lesz az első endurance-versenye.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
4 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
4 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája