Aimar egyelőre óvatos

2004.09.13. 22:11
Címkék
Ez a négyes tűnik az egyik legkiegyenlítettebbnek, hiszen valódi "kiscsapatot" nem találunk benne. Az esélyek persze különbözőek, Pablo Aimar, a Valencia karmestere szerint például az Inter a favorit. Az argentin hozzátette, éppen emiatt lesz óriási jelentősége a spanyol bajnok Anderlecht elleni nyitányának, ami logikus érvelésnek tetszik.Ugyancsak érthető, hogy Aimar nem bízza el magát, ha arra gondolunk: a hét végi fordulóban kis híján kikapott a Valencia. Bilbaóban ugyan nem szégyen 2-2-t játszani - 0-2-ről egyenlíteni meg kifejezetten nagy fegyvertény -, de a figyelmeztetés mindenesetre egyértelmű. Biztató lehet ugyanakkor a Turia-partiak számára, hogy a Juventustól igazolt Marco Di Vaio jó játékkal és góllal igazolta hírnevét.Szintén idegenbeli döntetlent könyvelhetett el az elmúlt víkenden az Internazionale, amely a világ egyik legerősebb támadó duóját (Adriano, Vieri) tudhatja magáénak. A kék-fekete gépezet egyelőre döcög, ez kétségtelen, pedig Carlos Gamarra kivételével mindenki egészséges.A Werdernél is többek között egy védő sérülése okoz gondot, de a brémai keret sokkal szűkebb, mint a milánói, így Gustavo Nery távolléte elég nagy érvágás. A brazil labdarúgó két hete eltörte a kezét a Wolfsburg elleni, egyébként vesztes Bundesliga-találkozó során, s a napokban hazatért Brazíliába, hogy egy ottani specialista segítse elő a minél gyorsabb gyógyulást. A zöldek a fiatal bekken kívül nélkülözni kénytelenek még a török Ümit Davala, a dán Daniel Jensen, valamint Lisztes Krisztián szolgálatait. A magyar válogatott középpályás várhatóan az ősz végére fog felépülni, a San Siróban azonban még nem lehet ott.VALENCIA (spanyol) - ANDERLECHT (belga)
Valencia, 20.45
V: Layec (francia)

INTERNAZIONALE (olasz) - WERDER BREMEN (német)
Milánó, 20.45
V: Michel (szlovák)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája