Honosítás

A 202 országból érkező sportolók felvonulása volt az est fénypontja, amely lenyűgöző áradatával nemcsak önfeledt hangulatot varázsolt a stadionba, hanem zavarba ejtő megfigyelésre is alkalmat adott - a nagy napok későbbi versenyeivel együtt. n Az amerikai vágtázó, Malachi Davis elegáns egyenruhában feszített - a britek küldöttségében. Egy hamísítatlan kaliforniai: Sacramentóban született és cseperedett fel, Los Angelesben, a UCLA-egyetem vágtázójaként versenyzett. Életében nem járt Nagy-Britanniában, csak az olimpia előtt egy hónappal, amikor Londonban átvette az útlevelét, amely egyben meghívót is jelentett számára a brit olimpiai válogatottba. Fogalma sincs arról - derült ki a vele készített interjúból -, hogy Tony Blair a miniszterelnöke. Ami lehetővé és indokolttá tette hirtelen honosítását: édesanyja angolnak született Londonban, továbbá, hogy nem fért be az Egyesült Államok válogatottjába, Albionban viszont szükség volt a váltóban a gyors lábú "Jöttmentre" (Carpet-beggar), ahogy a londoni lapok becézték. n Kivételek akadtak a múltban is, ám ami most Athénban volt tapasztalható a honosítások tekintetében, az szinte már tömegmozgalomként jellemezhető. Annak idején, amikor Dél-Afrikát - fajüldöző politikája miatt - kiűzték az "olimpiai paradicsomból", a neves futónő, Zola Budd brit útlevelet kapott, és így részt vehetett Los Angeles játékain 1984-ben. Később, amikor Dél-Afrika visszatérhetett a mozgalomba, 1992-ben már igazi hazája színeiben állt rajthoz Barcelonában. n A jelenkori példák nem ilyenek. A görögök elhatározták, hogy beneveznek baseballra is. Csakhogy ilyen nemigen létezik a helléneknél, verbuváltak hát egy ideiglenes válogatottat - az amerikai profiligából. A 440 résztvevőt számláló küldöttségük tagjai közül 110 volt frissiben honosított… A mexikóiak női labdarúgó-válogatottja is hasonló módon erősített, a magas színvonalú amerikai bajnokságban szereplő mexikói származású amerikai menőkkel. Még furcsább a kenyai futózsenik esete. Az olajban és ennek következtében aranyban-dollárban dúskáló Katar sportvezetői úgy vélték, az olimpiával elérkezett az ideje a katari atlétika felvirágoztatásának. Első kísérletük eredményeként a kenyai akadályfutó, Stephen Cherono Szaif Szaid Sahinra változtatta a nevét, és Katarba költözött, ahol szerződése értelmében élete végéig havi 1000 dollár üti a markát, és persze katari útlevél. A kenyai szövetség ebbe még bele is nyugodott volna, mert a bőkezű katariak azt is ígérték, segítenek felépíteni egy atlétikai stadiont Eldoretben. Amikor azonban Cherono villámkarrierjét látva hirtelen tucatnyi kenyai "zerge" áhította a katari állampolgárságot, a kenyai sporthatóságok közbeléptek. Kissé késve, mert addigra már többen távoztak Katarba meg Bahreinbe. n Van, aki a szegénység elől menekül tehetsége kiaknázásával. Akadnak olyanok, akik azért váltanak hazát és útlevelet, mert otthon képtelenek elérni a válogatott szintet, amit máshol könnyűszerrel teljesítenek, sőt még hálásak is nekik az ajánlkozásukért. Ismerjük azokat, akik kifejezetten a kedvezőbb szakmai feltételek, lehetőségek, jobb edzők és ennek következtében a várható sikerek révén elérhető jelentős anyagi javak ígérete miatt, megint mások házasságuk révén cserélnek hazát. A volt szovjet sportolók szétszóródása az utódállamokban és szerte a nagyvilágban külön tanulmányt érdemelne. A változatok elemzése helyett legyen itt elég annyi, hogy az olimpiai népvándorlás méretei aggodalommal töltik el a NOB vezetőit, főként, hogy a NOB előírásai elég "lazán" szabályoznak. Az Olimpiai Charta két helyen érinti a témát. Egyfelől azt írja elő, hogy "a sportoló legyen annak az országnak az állampolgára, amelyet képvisel." A másik - l. fejezet 9. paragrafus 1. bekezdés - pedig így szól: "Az olimpiai játékok versenyei sportolók között zajlanak, az egyéni és a csapatküzdelmekben is, és nem országok között." Nem sok. Legfeljebb még annyi: minden vitás esetben a NOB végrehajtó testülete dönt. n Végezetül szóljunk arról, hogy bizonyos tekintetben - ha ugyan nem a fentebb említett példák szintjén - mi is érintettek vagyunk ebben a globalizációs típusú olimpiai kérdésben, hogy csak Izraelből örömmel befogadott atlétánkat, Farkas Attilát vagy örökbe fogadott színes bőrű kubai kézilabdázóinkat említsük hamarjában. Ellenben a Kárpát-medence magyar nemzetiségű sportolóit - erdélyieket, vajdaságiakat, felvidékieket - ne soroljuk ide! Ôket mindenestül a magunkénak valljuk, érezzük.