Jele sincs a futballnak a Realnál

A fővárosiak gyengélkedése azért tűnik hihetetlennek, mert mielőtt Florentino Pérez 2000 nyarán beleült a elnöki székbe, ígéretet tett, hogy minden évben megszerzi a klubnak a világ egyik legjobb labdarúgóját - és tartotta is a szavát. A civilben építkezési mogul Pérez elsőként mindjárt az ősi rivális Barcelonától vásárolta ki Luis Figót, majd szépen lassan érkeztek a többiek: Zidane, Ronaldo, Beckham, az idén nyáron pedig Owen (az értük kiadott pénz mennyiségét figyelembe véve ide sorolható Samuel és Woodgate is). Ilyen névsorral - gondolná az ember - nem lehet betlizni, ám a csapat eredményei másról tanúskodnak.

Kis túlzással állítható, hogy a gárda mélyrepülése a 2002-2003-as szezon végeztével kezdődött, akkor, amikor Pérez elnök felmondott az addigi sikerkovácsnak, Vicente del Bosque edzőnek. A vezetőség szerint a szakvezető ugyan jól végezte a dolgát, de - szintén Pérezék meglátásának megfelelően - az öltözőben egyre nagyobb számban feltűnő sztárokhoz egy nála keményebb kezű mesterre volt szüksége a Realnak. Ebben a szellemiségben érkezett Carlos Quieróz, ám az ígéretes első fél év után úgy fejezte be az idényt, hogy a csapat minden fronton elvérzett, ráadásul az utolsó öt bajnokiján kikapott, amire a klub 102 éves történelmében még nem volt példa.
Az új idényt ugyan két győzelemmel (1-0 a Mallorca és a Numancia ellen) kezdték a blancók, immár José Antonio Camacho vezetésével, de már a Bernabéu-kupán a mexikói Pumastól elszenvedett vereség (0-1) után érezni lehetett, hogy csak a szentlélek tartja egyben a csapatot. Az első jelentős próbatételen aztán meg is bukott, mégpedig csúfosan a Madrid: Leverkusenben a helyi Bayertől kapott sima, válasz nélküli három gól még Raúlékra nézve volt hízelgő eredmény. A struccpolitikát folytatók azt hangoztatták, hogy mindez csak a véletlen műve volt, ám néhány nappal később az Espanyol otthonában olyan kiábrándító produkciót nyújtott a csapat, hogy a minimális különbségű vereség (0-1) ellenére most már mindenki a vészharangokat kongatja a Bernabéu környékén.

"Olvasatom szerint minden vereségért az edző a hibás, ezért ha el kell mennem, akkor elmegyek." Ezt a megállapítást Camacho tette a Montjuic-stadionban látott szenvedést követően, mi több, vasárnap este fel is ajánlotta lemondását Pérez elnöknek, aki a kényes ügyben egynapos gondolkodási időt kért. Talán még ütősebb a következő mondat, amely szintén a Real (lapzártakor még…) szakvezetőjétől származik: "Én játszani szeretem a futballt, viszont semmi ilyenre utaló jelet nem láttam a Real Madrid részéről."
A kemény szavak után Camacho mindenesetre a vasárnapi edzésen elővette a játékosait, egészen pontosan a csapat kapitányaival, a hónapok óta formán kívül játszó Raúllal, illetve Roberto Carlosszal folytatott több mint félórás megbeszélést. "Akarat és motiváció kell ahhoz, hogy túllépjünk egy krízisen" - fejtegette ekkor az edző, akit az elmélet szintjén már több játékosa is megértett. Legutóbb például az a Walter Samuel tett tanúbizonyságot arról, hogy szellemileg megérett egy ilyen szituáció kezelésére, akiről Leverkusenben gólt szereztek, és akit az Espanyol elleni derbin kiállított a játékvezető. "Szerintem megoldható a probléma. Nehéz időszakot élünk meg, de most az a legfontosabb, hogy összetartsunk. Ha megnyerünk néhány mérkőzést, azonnal elcsitul a minket érő kritikai hullám" - jelentette ki az argentin védő, aki csak azt nem vette figyelembe, hogy a gyakorlatba úgy ültetheti át magvas gondolatait, ha nem gyűjtögeti a piros lapokat.
Az is igaz, hogy egyelőre a többiek sem tettek többet Samuelnél a helyzet megváltoztatásáért: Guti az Espanyol elleni mérkőzést követően inzultálta a tartalék játékvezetőt, amiért eltilthatják; Beckhamet most jobban lekötik családi ügyei, és inkább sportautók vásárlásával vigasztalja magát, miközben honfitársai, Owen és Woodgate beilleszkedési gondokkal küzdenek; a két húzóember, Zi- dane és Figo ugyan lemondták a válogatottságot a Real kedvéért, de sorozatos sérüléseik miatt még így sem terhelhetőek; Raúl túl nyuszi csapatkapitánynak; a brazilok lassacskán már csak a válogatottjukban élvezik igazán a focit, hogy a védelem katasztrofális helyzetéről már ne is beszéljünk…
Ilyen körülmények közepette pedig a világ legerősebb keretével büszkélkedő csapatának is borzalmasan nehéz felállni a padlóról. ---- Az olyan egyesületeknél, amelyeknél a nyerési kényszer terhe súlyosan nehezedik a labdarúgók vállára, megszokott jelenség, hogy a gyengébb eredmények hatására az edzőnek mondanak fel. Érdekes módon a Real Madridnál nem így kezdődött a mostanáig elhúzódó edzőkeringő - igaz, a csapatot jelenleg gardírozó José Antonio Camacho még a helyén van -, hiszen egyik elődjét, Vicente del Bosquét közvetlenül egy sikeres idény után mozdították el állásából.
Lehet, hogy a sors most éppen a bajuszos mestert kárpótolja, hiszen 2003-ban mindössze egyetlen nappal a Primera División megnyerését követően közölték vele, hogy távoznia kell a Bernabéuból, úgy, hogy sem ő, sem pedig a játékosok nem akarták kenyértörésre vinni a dolgot. Érkezett Carlos Queiróz, a Manchester United másodedzői posztjáról, és bár a portugál mesternek a kisujjában van a szakma, a rengeteg egyénieskedő klasszist nem tudta csapattá formálni, és a szezon végére katasztrofális mélyrepülést produkált a Reallal - az évad elején elhódított honi Szuperkupa mellé nem nyert semmit.
Camacho régi motoros a klubnál, de a jelek szerint egyelőre ő sem találta a közös hangot a "galaktikusokkal". ---- Florentino Pérez klubelnök nem aprózta el, amióta ő a Real Madrid első embere, majdnem negyedmilliárd eurót (mintegy 61 milliárd forintot) költött csak a csapat megerősítésére. Igaz, 2000-ben ígéretet tett arra, hogy minden nyáron szerződtet - az ő szavajárásával - egy "galaktikus" labdarúgót, ezért a csillagászati összeg voltaképpen nem meglepő. Ráadásul az első két év, Figo és Zidane megvétele után a Pérez által kifizetett summák is csökkentek - nekünk legyen mondva… ---- Továbbra is karöltve halad a Barcelona és az Atlético Madrid azt követően, hogy az utóbbi gárdának otthont adó Vicente Calderón-stadionban - elképesztő hangulat közepette - döntetlent játszottak egymással. A katalánok valamivel közelebb álltak a győzelemhez, ám rengeteg lehetőségük közül csak Van Bronckhorst tudott értékesíteni egyet, míg a másik oldalon Fernando Torres volt elemében - a Nino (Srác) becenévre hallgató csatár szerezte a fővárosiak egyenlítő találatát. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy Ibagaza az első félidőben szabadrúgásból eltalálta a lécet.
A madridi összecsapás mellett Valenciában is rangadót játszottak, de a címvédőhöz látogató Real Sociedad nem tudott felnőni riválisához, és sima vereséget szenvedett. A hazaiaknál a két gólt jegyző Di Vaio vitte a prímet, de említést érdemel Mista is, aki eddig rosszban volt Claudio Ranieri edzővel, ám most, hogy lehetőséget kapott, góllal hálálta meg a szakvezető bizalmát.