Kotán remek formában
Az ob egyetlen külföldi versenyét tartották a hét végén. A greinbachi viadalon a divízió I-ben Kotán Péter kétséget sem hagyott afelől, ki az úr a háznál.
Nem csupán az edzéseken diadalmaskodott, de megnyerte a selejtezőket is, végül a pole pozícióból indulva az A-döntőt. Simon Zoltán a második helyről rajtolt, ám az osztrák Höllerrel való ütközés után kizárták a futamból; Harsányi Zoltán negyedik lett, Répási Róbert nem jutott be az A-döntőbe.Az Euro2000-ben a selejtezők is óriási izgalmakat hoztak, annak ellenére, hogy ifjabb Bánkuti Gábort sem akkor, sem a döntőben nem tudták megszorongatni. A második helyért akkora harc dúlt, hogy az egyik selejtezőben Katona Jenő és Bognár Zsolt is felborult, így utóbbi csak az A-döntő negyedik helyéről rajtolt. A szintén a bajnoki címért küzdő Bognár végül felállhatott a dobogóra, de Pathy László őt megelőzve másodikként végzett. A H-csoportban mindössze két magyar utazott el Ausztriába (az értékelhetőséghez minimum négyen kellett volna lenniük), így az ő eredményük csak a Zóna Trófeába számított bele.Ralikrossz Közép-európai Zóna Trófea, egyben az ob 6. futama, Greinbach. Divízió I.:
1. Kotán Péter (Fahrer Racing Club, Ford Focus), 2. Spitaler (osztrák, BMW M3), 3. Höller (osztrák, Lancia), …4. Harsányi (Fahrer Racing Club, Nissan Sunny), …6. Simon (Zolland Autósport, Mitsubishi Lancer Evo6). H-csoport: 1. Jürgen Stoizner (osztrák, Audi S2), 2. Korcak (cseh, Lancia), 3. Weiss (osztrák, Ford Sierra), …5. Tóth M. (Pioneer Autósport, Mitsubishi Lancer Evo6), 6. Móricz (Rabócsiring Kft., Ford Escort Cosworth). Euro2000: 1. Bánkuti Gábor (Bánkuti Racing Team, Peugeot 306), 2. Pathy (Pioneer Autósport, VW Golf), 3. Bognár (Fahrer Racing Club, Seat Ibiza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik