Schumacher "beájult" Sanghajtól

2004.09.24. 12:38
Címkék
Michael Schumacher - versenyző-társaival és a csapatvezetőkkel egyetemben - kizárólag felsőfokú jelzőkkel tudta illetni a kínaiak által 325 millió dollárból (64,73 milliárd forint) megépített sanghaji Formula-1-es versenypályát.

A komplexum - amely a kinézete alapján akár egy 22. századi űrkikötő is lehetne - a következő nyilatkozatra ragadtatta a németek hétszeres világbajnokát: "A legjobb pálya, amit valaha láttam. Meseszerű létesítmény."

Jenson Button (BAR-Honda) sem fukarkodott a dicsérettel, az angol "különlegesnek" és "kivételesnek" nevezte az autodrómot.

Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke másik világban érzi magát, és Sanghajt látva elmaradottnak tartja az európai körülményeket.

"Az európai pályák innen nézve nagyon-nagyon rossz állapotúnak tűnnek - mondta az olasz üzletember. - Ide kell hívnunk a menedzsereket Magny-Cours-ból, Silverstone-ból, hogy lássák. Ez fantasztikus, úgy értem, ezt nagyon-nagyon nehéz lesz túlszárnyalni."

Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, a sanghaji lehet a legjelentősebb verseny a Formula-1-ben.
"Ez egy új korszak kezdete, és azt hiszem, többen néznek majd bennünket a televíziók előtt világszerte, mint bármikor korábban. Különösen Amerikában, ahol szerintem nagyon sokat fognak beszélni erről a versenyről." (K. Z., fotók: Reuters)
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
29 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája