Ancelotti: nem Pirlo a bűnös

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.09.25. 21:39
Címkék
A két szombati mérkőzés után vasárnap a maradék nyolc találkozóval folytatódik a Serie A 4. fordulója, amelyből egyértelműen az este fél kilenckor kezdődő Lazio-Milan rangadó emelkedik ki.
A vendég Milan az első három fordulóban mindössze négy pontot szerzett, miután hazai pályán megbukott két újonccal szemben is: a Livorno ellen csak ikszelt, a Messinától pedig egyenesen kikapott. "Azért utazunk Rómába, hogy feledtessük a Messina elleni szerdai vereséget - jelentette ki Carlo Ancelotti, a Milan mestere. - Nyernünk kell, nincs más választásunk. Az elmúlt két napban kiváló edzéseket végeztünk, úgyhogy bizakodva várom a mecscset. A Lazióval ebben az idényben egyszer már összecsaptunk, a Szuperkupáért három nullára nyertünk, de a rómaiak azóta rengeteget fejlődtek."

Pirlóék a Lazio ellen javíthatnak
Pirlóék a Lazio ellen javíthatnak
Pirlóék a Lazio ellen javíthatnak
Ancelotti elmondta, hogy nem akarja felforgatni a kezdőcsapatot, és visszautasította az olasz sajtóban elterjedt vélekedést, amely szerint Andrea Pirlo "fizet majd meg" a gyenge rajtért. Az viszont biztos, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Pippo Inzaghi nem tart Rómába a csapattal, ott lesz viszont az új szerzemény, Hernan Crespo, aki ebben a bajnoki idényben még nem lépett pályára.
Végül még egy érdekesség a Milannal kapcsolatban: olasz és spanyol pletykák szerint a Real Madrid szurkolóival összeütközésbe kerülő Roberto Carlos azon munkálkodik, hogy januárban a piros-feketékhez szerződjön.
Ami a Laziót illeti, Mimmo Caso, az első három fordulóban két győzelmet és egy döntetlent elérő kékek mestere így fogalmazott a rangadó előtt: "Természetesen a Milan a találkozó esélyese, és nem azért, mert megvert minket a Szuperkupában, hanem mert a kerete sokkal erősebb. Ugyanakkor a csapatom remekül összerázódott, a játékosaim duzzadnak az önbizalomtól, és a címvédő ellen is úgy lépünk pályára, hogy megpróbálunk nyerni."
A vasárnapi délutáni mérkőzések közül az Inter-Parma csata emelkedik ki, amelyen a brazil Adriano volt csapata ellen lép pályára.

Tv: a SPORT1 vasárnap 14.45-től az Inter- Parma, 20.15-től a Lazio-Milan összecsapást közvetíti élőben, a SPORT2 15.00-től a Lecce-Cagliari összecsapást adja élőben
Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
17 perce

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
47 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
53 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
54 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik