Horváth Dóra nem hibázott

2004.09.26. 21:52
Címkék
Mester Orsolya is tevékenyen részt vett a BSE-sikerben (Fotó: Farkas József)

Az már a mérkőzés elején látszott, hogy a bajnok nem kívánja mégegyszer elkövetni azt a hibát, amit pénteken, mikor is hamar egyszettes hátrányban találta magát az újonc Angyalföld ellen. Meghúzták tehát az elejét a Kasziba-lányok. Leginkább nyitásfogadásban látszott zavar a piros-kékeknél, igaz, ebben a játékelemben a városmajoriaknak is akad javítanivalójuk a bajnokság további összecsapásaira. Egy-két vendégpontnál az is kiderült, hogy bár Pethő négyesütőt játszik új csapatában, még nem szakadt el teljesen a centerposzttól, voltak látványos megmozdulásai középen is. Csakúgy mint a másik oldalon Várhegyinek, aki rengeteget tett együttese győzelméért. A legtöbbet azonban kétségkívül Horváth Dóra tette, a 16 éves játékos klasszis megoldásokkal, okos pontokkal, bravúros mentésekkel (egy alkalommal focistákat megszégyenítő mozdulattal tette át jobb belsővel a labdát a háló fölött) járult hozzá, hogy csapata begyűjtötte a három pontot. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
29 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
54 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája