A Depor nem fogadkozik

2004.09.27. 20:28
Címkék
A tavalyi 8-3 miatt fokozott figyelem kíséri a Monaco-Deportivo mérkőzést, amelyen a hercegségbeliek erejük teljében, a spanyolok néhány kiadós hazai vereség emlékével lépnek pályára - így akár meg is ismétlődhet a gólözön.
Didier Deschamps óvatos
Didier Deschamps óvatos
Didier Deschamps óvatos
Didier Deschamps óvatos
Didier Deschamps óvatos
Didier Deschamps óvatos
"Bár a Depor nem kezdett olyan jól a bajnokságban, mint mostanában szokott, a kerete tavaly óta alig változott, vagyis a potenciál most is adott a számára - intette óvatosságra játékosait és a piros-fehérek híveit Didier Deschamps vezetőedző. - Nem szabad hibáznunk, a továbbjutásban csak akkor reménykedhetünk, ha megnyerjük a hazai mérkőzéseket." Az eltiltását letöltő Saviola visszatér, a kisebb sérüléssel bajlódó Kallon játéka bizonytalan, ugyanakkor ott található a keretben a lábadozó Bernardi, Chevanton, Nonda és Plasil. A Depor csendesen készülődik, már az egy ponttal is elégedett lenne - ha az sem lesz meg, elképzelhető, hogy Irureta edzőnek megköszönik eddigi munkáját.

A másik párban (Olympiakosz- Liverpool) egyik szakvezetőre sem leselkedik a munkanélküliség veszélye, már csak azért sem, mert mindkét csapat ponto(ka)t szerzett az első körben. Ugyan a liverpooliaknak a sérült Steven Gerrard nélkül kell felvenniük a harcot ma este, odahaza már bebizonyították, hogy így is erős csapatot alkotnak. Rafa Benítez vezetőedző mindazonáltal nem bízza el magát, szerinte az Olympiakosz remek csapat, amely számíthat élénk szurkolótáborára - ráadásul harcba dobhat olyan neves brazilokat, mint Giovanni és Rivaldo. "Nem is olyan régen még a világ legjobbja volt - mondta utóbbiról Benítez -, és bár csak sejtéseim vannak arról, mire lehet képes most, azt mondom, jobb félni, mint megijedni."
Mindenesetre Dusan Bajevics csak egyfélidőnyit fárasztotta a veterán brazilt a hét végi bajnokin, Grigoriosz Georgatoszt és Schürrert meg még annyit sem.

MONACO (francia)-DEPORTIVO (spanyol)
Monaco, 20.45.
V: Farina (olasz)

OLYMPIAKOSZ (görög)-LIVERPOOL (angol)
Pireusz, 20.45.
V: Collina (olasz)

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
19 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
49 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája