Dekker egész napos szökése

2004.10.10. 22:52
Címkék
A 110 esztendős Párizs-Tours viadallal folytatódott az idei országúti Világkupa-sorozat, a legendás versenyen csaknem 240 kilométeres sikeres szökés végén a holland bajnok Erik Dekker szerezte meg az első helyet.
A 252.5 kilométeres távot meglehetősen hideg időben kezdte el a 188 tagú mezőny, amelyből 17 kerekes már kevéssel a rajt után szökésre vállalkozott. A kis bolyban Dekker mellett a holland Tankink, az ukrán Huszev és az olasz Quinziato tudott ritmust váltani, s a kvartett az első 70 kilométer után már nyolc perccel vezetett. Talán még Dekkerék sem hittek benne, hogy ez az előny kitarthat a tours-i befutóig, s nem is rajtuk múlt, hogy végül egy szökevény szerezte meg az első helyet.A célvonaltól 30 kilométerre Tankink és Quinziato nem bírta tovább a tempót, majd Huszev is elkészült az erejével. Dekker előnye is rohamosan csökkent, már úgy látszott, mezőnybefutóra kerülhet sor, ám háromszor is kritikus pillanatban következett be bukás az üldözőbolyban, s így csak néhányan tudtak csatlakozni Dekkerhez. A holland öt és fél órás tekerés után is képes volt fokozni a tempót, s végül néhány méteres előnnyel célba is ért.A mezőnyhajrában a német Hondo megelőzte a háromszoros világbajnok spanyol Freirét, míg a Világkupa-összetett címvédője, az olasz Bettini hatodikként haladt át a célvonalon, így a pontversenyben nagy riválisa, az olasz-argentin Rebellin elé került. A sorozat szombaton a Lombard körversennyel ér véget, izgalmakban nem lesz hiány, hiszen Bettini és Rebellin mellett még Freire is megszerezheti az összetett győzelmet. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
12 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
20 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
21 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
30 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
41 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája