Szív, szerencse, szenzáció

2004.10.10. 21:12
Címkék
"Hogy dühös vagyok-e? Mérges vagyok, bosszús vagyok, keserű vagyok, dühös vagyok, válasszon mindenki kedve szerint. Egyszerűen nem lehet elveszíteni egy meccset úgy, ahogyan mi elveszítettük." Eképpen dohogott Marcelo Lippi olasz szövetségi kapitány a fájó vereség után.
"Egyetlen hibát követtünk el az egész mérkőzésen, és kikaptunk egy nullára - folytatta Lippi a fent megkezdett gondolatsort. - Az ellenfélnek kilencven perc alatt két helyzete volt, abból is az egyik akkor, amikor Zambrotta a saját lécünkre fejelte a labdát, a másikból meg gól lett. Ôszintén megmondom, döntetlennél is úgy éreztem volna, hogy nem lehetek elégedett az eredménnyel, hát még most. Volt egy csomó helyzetünk, Toni révén egy léces lövésünk, és Totti próbálkozásai után a labda többször is valamelyik kapufához közel hagyta el a játékteret."
Marcello Lippi, az olasz válogatott szövetségi kapitánya igen nehezen emésztette meg, hogy csapata szombat este 1-0-ra kikapott Celjében a szlovénoktól, pedig az olasz sajtó szerint a squadra azzurra játékában benne volt a vereség lehetősége is. Sandro Mazzola, az egykori világklasszis Inter-csatár, a találkozót közvetítő RAIUNO csatorna szakkommentátora szerint az olaszok a közepesnél valamivel jobb első félidő után a másodikban szinte már semmit sem tettek a sikerért, és bár összességében több helyzetük volt, mint a házigazdáknak, döntetlennél többet semmiképpen sem érdemeltek volna.
Lippi az értékelésében nem akart egyenként kitérni a játékosokra, de két futballistáról kénytelen volt véleményt mondani: "Elégedett vagyok Totti játékával, bár unom, hogy állandóan róla kérdeznek. Azt kértem tőle, hogy segítsen sokat a középpályán is, és azt a munkáját is nagyszerűen ellátta. Ami az újonc Espositót illeti, jól kezdett, aztán áttettem az egyik szélről a másikra, és ettől sem jött zavarba. A hajrában kicsit visszaesett, akárcsak az egész csapat."

Az ünneplô szlovénok voltak az elsôk, akik az idei vb-selejtezôk során csapást mértek az olaszokra
Az ünneplô szlovénok voltak az elsôk, akik az idei vb-selejtezôk során csapást mértek az olaszokra
Az ünneplô szlovénok voltak az elsôk, akik az idei vb-selejtezôk során csapást mértek az olaszokra
Valóban, a hajrában jött a szlovén gól is, amelyért nem csupán a védelem, de a rosszul kimozduló Buffon kapus is megkapta a magáét az olasz sajtótól. "A gólnál valamennyien hibáztunk, én például későn vetődtem ki, de nem szabad, hogy egyetlen negatív pillanat befolyásolja a meccsről alkotott képünket. Meg aztán szerencsére máris itt a javítási lehetőség" - értékelt a Juventus kapusa.
Bizony, abban mindenki egyetért, hogy szerdán Parmában nyerni kell a fehéroroszok ellen.
A szlovénokra alighanem még nehezebb mérkőzés vár a Skóciában nyerő Norvégia otthonában, de előtte azért még kerítettek-kerítenek időt arra, hogy megünnepeljék a nagy diadalt. "Lelkes és fegyelmezett játékkal, no meg a szerencse segítségével meg tudtuk állítani az olasz támadásokat, majd a hajrában Cesar góljával győztünk. Immár egyértelmű, hogy fiatal válogatottunk a világ legjobb csapataival is fel tudja venni a harcot, és nem tűnik nagyképűségnek kijelenteni, reális esélyünk van a továbbjutásra, de legalábbis a pótselejtezőbe kerülésre" - írta a Delo című lap.
Abban mindenki egyetértett, hogy Brane Oblak szövetségi kapitánynak kulcsszerepe volt a sikerben, bátran nyúlt a nemzetközi porondon szinte ismeretlen fiatalokhoz (akik nem hagyták cserben), de mivel a szükség úgy hozta, az öregebbekről sem feledkezett meg. Az egyik nagy visszatérő Zeljko Mitrakovic volt, aki a sérüléséig kiválóan helyettesítette Aleksandr Knavst. Az már Oblak (akit neve jelentése - császár - alapján már igazi császárként ünnepelnek a lapok) külön mázlija, hogy a helyére beküldött Bostian Cesar fejelte a győztes gólt.
"A világ egyik legjobb csapatát, a csoport nagy esélyesét sikerült megvernünk - lelkendezett Oblak. - Nagy szívünk és hatalmas szerencsénk volt. Szerencsénk volt, amikor a bíró nem adott tizenegyest az olaszoknak, illetve akkor, amikor Mitrakovic helyére éppen Cesart küldtem be. Ha szerdán Oslóban nyerni tudunk, óriási esélyünk lesz a továbbjutásra."
Végül pedig lássuk, mit mondott a sorsdöntő gól szerzője! "Már a harmadik perctől melegítettem, és bíztam benne, hogy legalább néhány percet játszhatok az olaszok ellen - mondta a Dinamo Zagrebben többnyire csereként szóhoz jutó Cesar. - Amikor beálltam, és láttam, hogy Ceh szabadrúgáshoz készül, úgy éreztem, előre kell mennem. A gól volt pályafutásom eddigi legszebb pillanata."

Berti Vogts maradni akar

Tovább romlott Berti Vogts amúgy is tragikus mérlege a skót válogatott élén, a német szakember húsz mérkőzés után is mindössze három győzelmet számlál. A Norvégiától elszenvedett vereséget követően azonban a "Terrier" újabb meglepő kijelentésre ragadtatta magát: "Büszke vagyok a csapatomra, a fiúk mindent kiadtak magukból. A csapatszellemmel minden rendben volt, csak az eredmény nem stimmelt. Még nyolc mérkőzés van hátra, nekünk továbbra is a világbajnoki kvalifikáció az elsődleges célunk. Moldovában például nyernünk kell."
A játékosok továbbra is a Nationalelffel 1996-ban Eb-aranyat nyerő edző mögött állnak - erről a hét végén Barry Ferguson biztosított mindenkit -, a sajtóról viszont nem mondható el ugyanez. "Az esélyeink színe a sötétszürkéről az erős feketére változott a borzalmas délután után" - írta a The Observer, követelve egyúttal Vogts leváltását.
Nagy kérdés, hogy a némethez eddig ragaszkodó John McBeth, a szövetség elnöke kibírja-e az újabb rohamot.
Legfrissebb hírek

PL: Crystal Palace–Liverpool

Angol labdarúgás
1 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
10 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
19 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
31 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
56 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája