Végre feltámadt a Roma

2004.10.16. 23:54
Címkék
A Roma győzelmével kezdődött a Serie A 6. fordulója, miután az immár Luigi Del Neri által dirigált együttes 2-0-ra nyert idegenben az újonc Livorno ellen. (Legutóbb az 1. fordulóban, a Fiorentina ellen tudtak nyerni a fővárosiak.) A Romából a tartós sérült Tommasin és Chivun kívül hiányzott Dellasz, Pelizzoli és De Rossi is, ám a tréner elöl a Totti, Cassano, Montella triót küldhette csatába.
Az első gól Montella, Totti akcióból született meg a 30. percben, nem sokkal később pedig félbeszakadt a találkozó, mert hatalmas felhőszakadás zúdult a pályára. A kényszerszünet csupán néhány percig tartott, ám a második félidőt szinte lehetetlen talajviszonyok mellett tudták csak lejátszani. A Roma azért ekkor is elért egy gólt, a nagyszerű formában lévő Vincenzo Montella megszerezte hatodik találatát az idény során.
Az új csapatával először nyerő Luigi Del Neri szerényen, de elégedetten nyilatkozott a meccs végén: "Az volt a célunk, hogy ne kapjunk gólt, és hogy elfogadható színvonalú futballt mutassunk be. Mindkettő sikerült, ráadásul kiváló csatárainknak köszönhetően két szép gólt szereztünk, igaz, az ellenfélnek is volt két hatalmas helyzete."

Francesco Totti szerezte meg a vezetést a Romának Livornóban
Francesco Totti szerezte meg a vezetést a Romának Livornóban
Francesco Totti szerezte meg a vezetést a Romának Livornóban
Szombat esti hírek szerint erősen inog a Livorno edzője, Franco Colomba alatt a kispad, miután a sereghajtó a hat forduló alatt mindössze két pontot szerzett.
Végül egy érdekes hír Edgar Davidsról: az Inter holland középpályása Milánó egyik főutcáján összeverekedett egy fényképésszel, aki testi sértés miatt feljelentette a futballistát.

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-kor a Cagliari-Milan, 20.15-kor a Reggina-Sampdoria, a Sport2 vasárnap 15.00-kor a Lazio- Chievo összecsapást közvetíti
Legfrissebb hírek

A Mercedes bajnok lehet; Hamilton és Verstappen a mezőny végéről támad – Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
1 perce

A hajrában növelte előnyét a DVSC az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
12 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
26 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
26 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
33 perce

NB III: már csak egy veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
46 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
56 perce