Svájcba került az első díj

2004.10.17. 22:11
Címkék
A Kaposvári Díjlovagló Világkupa 1988 óta íródó történetében eddig nyolc magyar és nyolc német győzelmet jegyezhettünk fel. Az idei verseny záró napja előtt igen nehéz volt megjósolni, hogy az elmúlt négy évhez hasonlóan újra a németek hódítják el az első helyet, vagy pedig a dánok, esetleg a svájciak örülhetnek majd.
A Nagydíj-kűr tizenöt résztvevője aztán újra gondoskodott róla, hogy végig izgalmas legyen a küzdelem az első helyért. A délelőtti vigaszverseny és az Intermediaire-kűr után megteltek a Pannon Lovasakadémia lelátói a hétvége fő számára. A zenés gyakorlatot elsőként a magyar bajnok Szeicz Erika mutatta be: Furmint nevű lovának egyik erőssége a nyújtott vágta, ami most is sokat lendített a kűrön, és a páros végül a tizenkettedik helyen végzett. "Ez volt életem harmadik Nagydíj-döntője, és nagy öröm számomra, hogy ebben a mezőnyben én is helyet kaphattam" - értékelt Szeicz. A tavalyi bajnok Dallos Zsófia végig bátran versenyzett, többször is kockáztatott, és szép perdüléseket is láthattunk a 11 éves Leonardótól. A produkciót a bírók is értékelték, és végül a 28 esztendős sportoló a legjobb magyarként a tizedik helyet érdemelte ki.A másodikként a négyszögbe lovagló orosz Kuprijanova rögtön feladta a leckét a riválisoknak, ugyanis csaknem 68 százalékos teljesítményt ért el. A németek kitettek magukért, a bajor bajnok Glaser-Kappeler 72 százalék fölött zárt, a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok Isabel Werth Antony FRH nevű lovától pedig olyan elemeket láthatott a publikum, amelyek ritkaságszámba mennek. A gyakorlat mégis csak a harmadik helyezéshez volt elég, mert két díjlovas is szinte csúcsformában versenyzett. "Ez volt minden idők legszínvonalasabb magyarországi versenye" - összegzett örökös bajnokunk, Dallos Gyula.DÍJLOVAGLÓ VILÁGKUPA, KAPOSVÁR, PANNON LOVASAKADÉMIA
Intermediaire-kűr a Volán Egyesülés Díjáért (15 induló): 1. Caroline Kottas-Heldenberg (osztrák), Menke's Diamond Spark nevű lován, 72.425, 2. Atschko (osztrák), Rubidour n. l. 69.475, 3. Dürrheim (osztrák), Lombard n. l. 7 69.275.
Nagydíj-kűr Kaposvár díjáért (15 induló): 1. Silvia Iklé (svájc), Salieri nevű lován, 77.325, 2. Jörgensen (dán), Ludewig n. l., 74.675, 3. Werth (német), Antony FRH n. l., 74,025, 4. Wettstein (sváj), Le Primeur n. l., 73.700, 5. Glaser-Kappeler (német), Floriano n. l., 72,025, 6. Hannöver-Sternberg (német), Rapino H Old n. l., 70.375, …10. Dallos Zsófia (magyar), Leonardo n. l., 65.575, …12. Szeicz Erika (magyar), Furmint n. l., 74.575
Legfrissebb hírek

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
5 perce

Átvettük a vezetést Ferizajban, és egyre jobban játszunk

Kézilabda
9 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
15 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
19 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
20 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
30 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
44 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
51 perce