Annus, Fazekas: az ügyvédnő felháborodott

2004.10.18. 22:22
Címkék
Dr. Eva Maria Barki, az olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott Annus Adrián és Fazekas Róbert ügyvédje megdöbbentőnek tartja, hogy a MOB ismét beleavatkozik függőben lévő eljárásokba és befolyásolni akarja a független grémium döntéseit. Az ügyvédnő levelében azt írta: felháborító, hogy azon a napon, amelyen a perirat minden bizonyítékkal együtt megérkezett Lausanne-ba, Schmitt Pál a sportolók ellen foglalt állást. Barki szerint a MOB első embere most el akarja hárítani a saját felelősségét és meg akarja menteni a saját pozícióját. Az üggyel kapcsolatos hír, hogy Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint a MASZ nem tehet többet a doppingolás miatt kizárt Annus és Fazekas ügyében, mint amit eddig megtett. A MASZ-elnök ezzel a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének pénteki határozatára reagált, amely tudomásul vette a két versenyző kétéves eltiltását.Korábbi cikkeink az athéni magyar doppingügyről:

MOB: határozott fellépés
Schmitt bocsánatkérése
Barki hisz az ártatlanságukban
Annus, Fazekas: a MOB hibáitól az új névtelen levélig
Annus nem akar kitérni a fegyelmi vizsgálat elől
Megidézett dokumentum
Fazekas ügye a CAS-nál
A MOB visszaküldte Annus oklevelét
Még nem tudni, hány Annus-minta van
Doppingügy a zöld asztalnál
"Annus Adrián adja vissza az aranyérmet"
Az ügy az ország szégyene
A GYISM nem érzi magát felelősnek
Gyurkovics: nincs mitől félnem
Annus elveszítette a hitét
A sport aggasztó állapota
Gyulait nem győzték meg a vádak
NOB: Annus más vizeletét adta le!
A WADA vizsgálja a névtelen levelet
Annust mára Athénba várják
WADA: Fazekas csalt a teszten
Annus aranya is elveszőben
Három doppingesettel az ország is bukhat
Schmitt: Nem érzek felelősséget
"Mindenki ködösít"
Fazekas kitart Pekingig
Csak minta és magyarázat hiányzik
Fazekas megszólalt!
Menny és pokol
Elvették Fazekas aranyérmét!
Legfrissebb hírek

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben nyert Shelton ellen

Tenisz
1 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
12 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
14 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
15 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
26 perce

A szünet után nyílni kezdett az olló Ferizajban

Kézilabda
30 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
43 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
53 perce