A hagyományhoz méltón szerepeltek szumósaink a vb-n

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.10.19. 22:28
Címkék
Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, a szumósok világbajnokságán nem egy magyar versenyzőt szólítottak a dobogóra.
Az eddigi termést ezúttal két bronzzal egészítették ki versenyzőink: a hölgyek abszolút kategóriájában József Annát csupán ketten előzték meg, s a Valentényi Sándor, Libor Dezső, Tóth Barnabás, Major Gyula alkotta magyar férficsapatnál is alig akadt erősebb társulat. Szintúgy jár a gratuláció az egyaránt az ötödik helyen végző női együttesnek, illetve az egyéniben is jeleskedő Tóthnak. Hogy e helyütt ennyi jó hírről számolhatunk be, az azért is nagy szó, mert a Németországban rendezett viadalon 31 nemzet csaknem 300 sportolója vett részt. Gyanítható, a kollekció még gazdagabb lett volna, ha Kálló Gyöngyi is ringbe szállhat, csakhogy az egyik legsikeresebb női versenyzőnk a májusi kontinensviadalon összeszedett sérülése miatt Riesában csak a lelátón szurkolhatott - annak a József Annának, akinek a felkészítését amúgy is segítette. Utóbbira még egy mondat erejéig visszatérve: megsüvegelendő, hogy világbajnoki újonc létére nevető harmadikként térhetett haza.Ami a leendő újoncokat illeti: a megújult, Kollárik Mihály és Elek Sándor vezette szövetség december elejére hirdette meg a diákolimpiát, amelyre a hírek szerint már most nagy az érdeklődés. A tornának minden bizonnyal Érd ad majd otthont.
Legfrissebb hírek

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
12 perce

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
27 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
33 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
47 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
52 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik