F1: mégsem lesz a Brit Nagydíj?

2004.10.20. 18:11
Címkék
Megrekedtek a tárgyalások Bernie Ecclestone, az autós Formula-1-es vb fő jogtulajdonosa és a silverstone-i pálya gazdája, a Brit Autóversenyzők Szövetsége (BRDC) között. Ez könnyen azt jelentheti, hogy Silverstone, amely 1987 óta minden évben rendezett futamot, ezúttal kimaradhat a versenynaptárból. Sőt, a sportág történetében először fordulhat elő, hogy a Brit Nagydíjat nem rendezik meg.Bernie Ecclestone kedden megerősítette, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) december 10-i, naptárvéglegesítő ülésén minden bizonnyal kikerül a programból a silverstone-i viadal.A felek azért vitték kenyértörésre a dolgot, mert mind Ecclestone-nak, mind a pálya gazdáinak más-más elképzelése volt a soron következő szerződés futamidejéről. Ecclestone 2005 után további hat évet akar aláíratni tárgyalópartnerével, ám a tulajdonosok két év után felül akarják vizsgálni a feltételeket, és utána írnának alá további öt évre."A Brit Autóversenyzők Szövetsége nem fogadta el az ajánlatomat, és az egyeztetéseknek egyszer vége kell legyen" - mondta Bernie a Daily Expressnek, míg a Times így idézi az üzletembert: "Nem éreztem, hogy a BRDC hajlandó vállalni azt a kockázatot, amely egy nagydíj megrendezésével jár. Sokkal többet tettem a Brit Nagydíjért, mint amennyit bármely más versenyért megtettem volna. De a másik fél nélkül nem tudok szerződést kötni."A 73 esztendős pénzember elárulta: ajánlatot kapott egy másik országból, amely kész mindent vállalni egy futam megrendezéséért, és ha a britekkel túl sokáig elhúzódnak a tárgyalások, akkor ez az érdeklődő is távozhat.A jelentések szerint a szóban forgó ország Dél-Afrika, India vagy Mexikó lehet.
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
16 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
18 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
38 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
51 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
53 perce