Fallabda: kialakult a főtábla

2004.10.20. 21:49
Címkék
Magyar résztvevők nélkül zajlott a Nissan Hungarian Open férfi fallabda Világkupa-verseny második selejtezőnapja, miután a keddi nyitányon Krajcsák Márk, Fülöp Sándor és Török András is vereséget szenvedett. A sportág hazai legjobbja, az Európa-bajnoki ötödik helyezett Krajcsák kissé elégedetlen volt korai búcsúja után: "Sajnos nem tudtam a maximumot nyújtani az angol Walker ellen, bár készültem becsülettel. Talán abban volt a hiba, hogy izgultam. Hiába volt velem a lelkes közönség, csak egy szettet tudtam nyerni a világranglista ötvenegyedik helyezettje ellen." Krajcsák, aki a ranglista 96. pozícióját (a legutóbbi versenyek után kapaszkodott feljebb a 102-ről) tudja magáénak, nem vesz részt a közelgő világbajnokságon. "Mindössze két hete értesítettek arról, hogy mégis lesz világbajnokság, így már nem tudok indulni rajta, mert nagyon sűrű a versenynaptár, és arra az időpontra már elígérkeztem egy másik viadalra" - kesergett a magyar bajnoki címvédő.A Római Teniszakadémián egy magyarért még izgulhatunk: a szabadkártya tulajdonosa, Szabóky Márton a 16-os főtáblán foglal helyet, és csütörtökön az egyedülálló üvegpályán, az egykori világelső és világbajnok kanadai Power ellen kezd. ---- N ---- R
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
12 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
20 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
22 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
34 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
42 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
55 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
57 perce