Továbbra is menetel a PSV

2004.10.20. 23:01
Címkék
A legutóbbi öt tétmeccsét kapott gól nélkül megnyerő PSV kiválóan kezdett Trondheimben, ahol az első félórában úgy tűnt, gond nélkül nyújtja tovább sorozatát.
Vennegoor of Hesselink passza után Farfán góljával előnybe került, ám a Rosenborg még a szünet előtt egyenlített: egy remek akció végén Storflor erős fejessel talált az eindhoveni kapuba. A második félidőben egy fokozattal feljebb kapcsolt a Rosenborg, de nem tudta megszerezni a győztes gólt. Sőt, a végén kapott egyet: John de Jong a hollandokat a csoport élére repítette.
Athénban igen kiegyenlített játék folyt, az Arsenal egy villanás után a 18. percben megszerezte a vezetést. Reyes külsővel passzolt a leshatárról bemozduló Ljungberghez, és a svéd be is talált Halkiasz kapujába. A Panathinaikoszt nem fogta meg a vendégek gólja, mezőnyben teljesen kiegyenlített játék folyt - igaz, az "ágyúsok" középpályássora a sérült Vieira nélkül nem volt olyan hatékony, mint a franciával. A Pana a 65. percben Lehmann kapus jelentős együttműködésével egyenlített, ám Henrynak kilenc perccel később erre is volt válasza. A végső szót viszont Olisadebe mondta ki.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
---- J ---- &
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
20 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
27 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
29 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
29 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
41 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
49 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
1 órája