Button: még egy év a BAR-nál

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.10.21. 21:49
Címkék
"Alapjában véve csalódott vagyok, de elfogadom a szerződésfelügyelő bizottság döntését, mert biztos vagyok benne, hogy ésszerű határozat született. A BAR-csapat rendkívül korrekten viselkedett velem a Williamsszel közös bejelentésem óta, és úgy gondolom, ez a jövőben sem lesz másképp. Ami pedig a Williamst illeti, szeretnék a jövőben odaigazolni" - ezekkel a szavakkal reagált Jenson Button a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerződéseket felügyelő bizottságának (CRB) szerdai döntésére, miszerint a versenyzőnek 2005 végéig érvényes szerződése van a BAR-ral.

Button nem mondott le arról, hogy újra a Williams pilótája legyen
Button nem mondott le arról, hogy újra a Williams pilótája legyen
Button nem mondott le arról, hogy újra a Williams pilótája legyen
A pilóta és az őt nyár óta csábító Williams első reakciói alapján ki is fogja ezt tölteni, és utána szerződik csak vissza ahhoz a csapathoz, amelynél 2000-ben debütált a Formula-1-ben. A nemzetközi sajtóban voltak felvetések, amelyek szerint Sir Frank Williams kivásárolná a szerződéséből Buttont. Ha ez nem történik meg, 2005-ben Mark Webber mellett Antonio Pizzonia kaphat lehetőséget.
"Úgy gondoltuk, hogy Jenson szerződtetése megér egy ilyen próbát, és mivel valós esélyt láttunk arra, hogy megszerezhetjük őt a BAR elől, nem bántuk meg ezt az eljárást. A CRB számos részletben igazat adott nekünk, de végül a BAR javára döntött, amit elfogadunk, mert nincs értelme további huzavonának. A döntés csak a kétezer-ötös idényt érinti, úgyhogy a kétezer-hatos évadot szem előtt tartva közeli kapcsolatban maradunk Jensonnal" - mondta Sir Frank Williams, hozzátéve, hogy hamarosan megnevezi Webber jövő évi csapattársát. "A négy verseny után, amelyeken Ralf Schumacher helyett indultam, óriási esélyem van arra, hogy versenyzőként szerepeljek a következő idényben" - mondta Pizzonia. Buttonnak valószínűleg nem a Brazil GP lesz az utolsó versenye a BAR-ral, igaz, az F1-ben semmi sem elképzelhetetlen.
Természetesen Baumgartner Zsolt is megérkezett Brazíliába, sőt, szerda este részt vett egy jótékonysági focimeccsen, amelyet a pilótaválogatott játszott a Palmeiras ellen, ötezer néző előtt. A bevételt az UNESCO és az egyik brazil segélyalapítvány javára ajánlották fel. Érdekesség, hogy az F1-es válogatott tagjai közül Michael Schumachert helikopter röpítette a focipályára, de mivel a szállodája halljában találkozott Zsolttal, őt is meginvitálta a rövid repülőútra. Közben szó esett a magyar fiú jövőjéről (amelyről egyelőre semmi pontosat nem tudni), no meg arról, hogy Schumi szerint mennyire nehéz egy Minardit vezetni.
Brazíliában egyébként a Japán Nagydíj után újabb esős verseny várható, az időjósok szerint vasárnap eső nehezíti majd meg a pilóták dolgát. Az interlagosi pályának így sem lehet annyi gondja, mint a Brit GP-nek otthont adó Silverstone-nak, amelyet várhatóan törölnek a 2005-ös versenynaptárból. A pálya tulajdonosai most azt tervezik, hogy rendeznek egy versenyt, amely nem tartozik majd hozzá az F1-es világbajnoksághoz. Bernie Ecclestone egyelőre nem kommentálta a hírt, de vélhetően nem örül neki.
Legfrissebb hírek

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
2 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
5 perce

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
5 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
10 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
24 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
25 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
48 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce