Bostoni sikerrel kezdődött

2004.10.24. 22:54
Címkék
Bár az alapszakaszt a St. Louis Cardinals nyerte meg, a liga sajátos szabályai miatt (azé a csapaté a hazai pálya előnye, amely az All Star-mérkőzést nyerő főcsoportot képviseli) a Boston Red Sox kezdhette otthon a századik World Seriest.
Az 1918 óta nagybajnoki cím nélkül szerénykedő patinás gárda minden idők legpontgazdagabb World Series-nyitányán 11-9-re verte meg a Cardinalst.A pontgyártás már az első inningben elkezdődött David Ortíz home runjával - a Red Sox ütőgépe a 28. olyan játékos, aki az első World Series-szereplése alkalmával, az első szólításakor haza tudott futni. A harmadik etap végére már öt ponttal vezetett a Boston, azonban a hatodik felvonás után már ismét ikszre álltak a felek. Újabb két-két hazai, majd vendégpont után jött a minden eldöntő inning: Julian Tavarez nem éppen szerencsés dobását követően Mark Bellhorn kétpontos home runt ütött (mellette az egyik bázison álló Jason Varitek is pontot szerzett), és erre már nem tudott felelni a St. Louis.MLB, rájátszás, 17. játéknap
World Series. Első mérkőzés: Boston Red Sox-St. Louis Cardinals 11-9.
A párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart.
Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
13 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
16 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
16 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
25 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
31 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
41 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
47 perce