Elfogadták a beadványát

Sz. G.Sz. G.
2004.10.25. 21:44
Címkék
A doppingolással, illetve a doppingvizsgálati szabályok megsértésével vádolt magyar súlyemelők közül az ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc és Kovács Zoltán ügye immár a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) folytatódik.
Gyurkovics Ferenc reménykedik (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gyurkovics Ferenc reménykedik (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gyurkovics Ferenc reménykedik (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gyurkovics Ferenc reménykedik (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gyurkovics Ferenc reménykedik (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gyurkovics Ferenc reménykedik (Fotó: Meggyesi Bálint)
A dr. Hegedűs László és dr. Beleznay Zsolt ügyvédek által elkészített beadványukat ugyanis elfogadta a CAS, csakúgy, mint az általuk választott bírót, a Kanadában élő Dávid Gyulát. Minderről faxon értesítették az érdekelteket, és majd a postai küldemény átvételétől számított 10 napon belül kell előterjeszteni bizonyítékaikat és megnevezni tanúikat Gyurkovicséknak.
"Most érkezett meg hozzánk a NOB ellenkérelme, amely részletesen leírja, hogyan szegtek szabályt a versenyzők, ám az általunk felvetett, az athéni eljárásnál tapasztalt hiányosságokra nem ad választ - magyarázta Hegedűs László, aki hozzátette, hogy minden érvüket nem tálalják a közvélemény elé, s a NOB ellenkérelme sem változtatta meg álláspontjukat. Kecskés Zoltán ügye más utat jár be, mert őt nem a NOB, hanem a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) vizsgálta, így esetében meg kell várni a három súlyemelő meghallgatása után születendő IWF-határozatot.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája