Schilling dobóparádéja

2004.10.25. 20:11
Címkék
Újabb lépéssel közelebb került a Boston Red Sox, hogy megtörje az 1918 óta őt sújtó átkot, és végre ismét nagybajnoki címnek örülhessen.
Az Amerikai Liga bajnoka a World Series második meccsén 6-2-re verte meg a St. Louis Cardinalst, és megnyugtatónak tűnő előnnyel utazhat a következő, legfeljebb három St. Louis-i összecsapásra. Ráadásul a statisztika is a Red Sox mellett szól, hiszen abból a 33 csapatból, amely 2-0-val kezdte a finálét hazai pályán, 28 gyűrűkkel lett gazdagabb az idény végén.A Red Soxban ezúttal egy dobó, Curt Schilling vitte a prímet, aki bokasérülése dacára hat inninget dobott végig, mindössze négy ütéshez, illetve egy ponthoz engedte a St. Louist. Schilling lett az első kezdő dobó, aki három csapat színeiben is tudott meccset nyerni a World Seriesben, korábban ez a Philadelphia Philliesszel és az Arizona Diamondbacksszel is összejött neki. Emellett azt sem szabad elfeledni, hogy a Boston az összes pontját úgy szerezte, ha ront az ütő (Jason Varitek, Mark Bellhorn, majd Orlando Cabrera), véget ér az inning. Ha a Cardinals dobói kicsit jobban összpontosítanak, nem lenne most ilyen nehéz az alapszakasz győztesének helyzete - bár a Boston a legutóbbi nagydöntős szereplése alkalmával, 1986-ban 2-0-ról kapott ki a New York Metstől…MLB, rájátszás, 18. játéknap
World Series. Második mérkőzés: Boston Red Sox-St. Louis Cardinals 6-2. A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Boston javára. A harmadik mérkőzést kedden játsszák St. Louisban.
Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
11 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
14 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
39 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
39 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
42 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
42 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
51 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
57 perce