Megszűnik a Sportfolió Kht.

2004.10.26. 20:50
Címkék
Ebben az évben 11.7 milliárd forint jutott, illetve jut az "élő sportra", a következő esztendőre vonatkozó tervezetben 10.6 milliárd szerepel plusz 2.5 milliárd sportingatlanokra.
A tartalékból további 1-1.5 milliárd forint felhasználása elképzelhető. Erről Ábrahám Attila sportügyekért felelős címzetes államtitkár beszélt hétfő este a Magyar Sportújságíró-szövetség tápiószentmártoni tanácskozásán. A felállítandó Nemzeti Sporthivatal vezetője bejelentette: jövőre megszűnik a Sportfolió Kht. "Az állam nem képes finanszírozni ezt a vagyontömeget, főleg, hogy szokásjog alapján sok egyesület nem fizet a fenntartásért - mondta Ábrahám. - Létrejön a Nemzeti Sportközpontok elnevezésű költségvetési szerv, amelyhez hat olimpiai központ, illetve a kiemelt egyesületek ingatlanjai tartoznak majd. A többit felajánljuk az önkormányzatoknak és az egyesületeknek, előbbiek később tulajdonosok is lehetnek azzal a kikötéssel, hogy tizenöt évig sportcélokra használják a létesítményeket. A klubok a vagyonkezelői jogot kapják meg, természetesen szintén sportcélú garanciákkal." Ábrahám szerint a versenysporthoz tartozik az utánpótlás és a sportlétesítmények kérdése is. Az egyesületek működési támogatása jövőre 850 millió lesz a 2004-es 3.4 milliárddal szemben. A sportegyesületek finanszírozásával összefüggésben Ábrahám kijelentette: a rendszerváltás előtti modell ma évi 100 milliárd forintba kerülne. Immár az egyéni sportágaknál a szövetségek kerültek előtérbe az egyesületekkel szemben. "Felmerült, hogy lejjebb kellene tolni a finanszírozás szintjét a szövetségektől a klubokra, de kérdés, kivitelezhető-e ez - folytatta Ábrahám. - A jövőben górcső alá kerülnek az ernyőszervezetek, ez azonban nem veszélyezteti a Magyar Olimpiai Bizottság szerepét. A többi esetben viszont meg kell vizsgálni, tényleg állami támogatással kell-e fennmaradniuk, vagy inkább alulról szerveződő finanszírozásra van szükség. Hozzám ez utóbbi közelebb áll."
Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
12 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
13 perce

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
27 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
30 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
55 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
58 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
58 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
1 órája