Újabb óriásölőkre várva

2004.10.26. 21:33
Címkék
Tegnap három mérkőzéssel folytatódtak a Király Kupa küzdelmei, amelyekbe most - a legjobb 32 közé kerülésért - kapcsolódnak be az élvonal és a másodosztály képviselői.
Első ránézésre úgy tűnhet, a nagyobbaknak sétagalopp a torna ezen fázisa, ám amióta a 2000-2001-es idényben bevezették, hogy ebben, illetve a következő körben egy, mégpedig az alacsonyabb osztályban vitézkedő gárda pályáján sorra kerülő mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa, több, a végső győzelemre is esélyes együttes akadt fenn a rostán. A Barcelona már háromszor bukott el a legjobb 32 közé kerülésért vívott harcban, míg a Real Sociedad, az Espanyol, a Betis, a Sevilla és a Santander kétszer kényszerült fejet hajtani jóval gyengébb vetélytársa előtt, de esett már ki az első mérkőzése után a Real Madrid, a Valencia, a Bilbao és a Villarreal is.A kicsik a továbbjutás esélye mellett a számukra hatalmas bevételnek is örülhetnek, egyrészt a legtöbb mérkőzést pay per view, azaz "fizess, hogy lásd" rendszerben közvetítik a televíziók, másrészt ilyenkor az átlagos jegyárak többszörösét is elkérhetik a szurkolóktól, akik eddig rendre megtöltötték a stadionokat. Ugyanakkor több olyan egyesület van, amely az első, esetleg a második összecsapását is idegenben kénytelen megvívni, viszont anyagilag annyira nincsen eleresztve, hogy nagyobb utaztatások árát csak úgy kifizesse, miközben számára nincs akkora fedezet, mint mondjuk egy bajnokin. A legtöbbször a galíciai egyletek siránkoznak, és nincs ez másképp ezúttal sem: Fernando Vázquez, a második vonalba visszacsúszott Celta Vigo edzője azért panaszkodott, mert csapatával Tenerifére kell utaznia, ami amellett, hogy tényleg drága mulatság, még fárasztó is. Az ellenpélda a Getafe, a madridi kiscsapatnál ugyanis senki sem szólt egyetlen szót sem, amiért a Las Palmas pályáján kell helytállnia Sánchez Flores csapatának.Király Kupa
A legjobb 32 közé jutásért: A Cerceda (IV. oszt.)-Deportivo, a Castellón (III.)-Osasuna és a Leganés (III.)-Real Madrid mérkőzés lapzártánk után ért véget, míg a többi találkozót ma játsszák.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
11 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
17 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
29 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
43 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
47 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája