McRae a visszatérés lehetőségét keresi

2004.10.27. 19:20
Címkék
Az 1995-ös ralivilágbajnok Colin McRae több csapattal is tárgyal az esetleges jövő évi visszatéréséről - írta a BBC brit hírtelevízió internetes oldala. Campbell Roy, az angol pilóta menedzsere szerint a megbeszélések a világbajnoki sorozat következő futamán, a Katalán ralin folytatódnak.McRae az idén azért veszítette el a helyét a Citroënnél, mert a csapatok az új szabályok értelmében csak két gyári pilótát indíthattak a vb-n. A brit versenyző most nem akar állandó szerződést, mert nem indulna el minden futamon.McRae már tesztelte a Skoda Fabia WRC-t, ráadásul a cseh autógyárnál egy pilótaülés még szabad a következő évre. A menedzser szerint azonban a korábbi világbajnok azért próbálgatta a Fabiát, mert ezt a típust még nem vezette, és szeretett volna megismerkedni vele.A BBC szerint McRae olyan megoldást keres, amelynek révén pártfogoltja, a 25 éves Kris Meeke is lehetőséghez juthatna.Colin McRae addig sem vesztegeti az idejét, hiszen már aláírta a szerződését a japán Nissan autógyárral, így januárban újra rajthoz áll majd a Dakar-ralin, ahol az idén műszaki problémáktól hátráltatva a 20. helyen végzett.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
27 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
33 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
45 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
59 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája