Mádlék ismét győztek

2004.10.28. 22:53
Címkék
A magyar nők a 7., a férfiak pedig a 18. helyről várhatták a csütörtöki folytatást a spanyolországi olimpián.
A tizenharmadik, utolsó előtti játéknapon az uraknak illett volna nyerniük, hiszen elmaradtak a kitűzött céltól, vagyis az első tíztől.A nap végére kiderült, hogy sajnos képesek vagyunk még ennél is messzebbre kerülni. Történt ugyanis, hogy a Kállai-gárda kikapott Kína válogatottjától. A két évvel ezelőtti, bledi olimpián, simán legyőztük az ázsiaiakat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor sokkal erősebb összeállításban ülhettünk aztalhoz, hiszen Lékó Péter, Polgár Judit és Almási Zoltán is szerepelt a csapatban. Utóbbi nagymester elvileg most is játszhatott volna, ám a csütörtök délelőtti összeállításnál nem ő, hanem Berkes Ferenc került az első táblára. A minimális arányú vereséggel a csapat gyakorlatilag lemondhat az álmairól.A nők helyzete teljesen más, hiszen Mádl Ildikóék teljesítménye már így is szenzációs, akármi lesz is a vége. A Horváth József által vezetett együttes csütörtöki produkciója is remek volt, hiszen Mádl és Vajda Szidónia remijét követően, mintegy négyórányi játék után, Gara Anita szenzációs győzelme egyben a csapatsikert is jelentette az angolok ellen. A gyengébbik nem küzdelmeiben Magyarország ezzel az eredménnyel továbbra is őrzi előkelő pozícióját az élmezőnyben. Az is kiderült, hogy Kína válogatottja (miután győzött) a pénteki eredményektől függetlenül már mindenképpen megnyerte a viadalt.36. olimpia, Calviá
Férfiak. 13. forduló (érdekesebb eredmények): Kína-Magyarország 2.5:1.5 (Csang Csung (2596)-Berkes Ferenc (2630) döntetlen, Gyimesi Zoltán (2613)- Hszü Csün (2589) döntetlen, Po Hsziang-csi (2615)-Ruck Róbert (2562) döntetlen, Varga Zoltán (2538)-Vang Jüe (2536) 0:1), Ukrajna-Grúzia 2:2, Oroszország-Kuba 2.5.1.5, Örményország-Franciaország 2:2. Az élcsoport állása: 1. Ukrajna 36.5 pont, 2. Oroszország 33.5, 3. Örményország 33, …21-27. Magyarország 29.5. Nők. 13. forduló (érdekesebb eredmények): Magyarország-Anglia 2:1 (Mádl Ildikó (2369)-Hunt (2385) döntetlen, Houska (2298)-Vajda Szidónia (2369) döntetlen, Gara Anita (2390)-Richards (2197) 1:0), Kína-India 2:1, Oroszország-Grúzia 2:1, Egyesült Államok-Franciaország 1.5:1.5. Az élcsoport állása: 1. Kína 29 pont, 2. Egyesült Államok és Oroszország 25.5-25.5, …6. Magyarország 24
Legfrissebb hírek

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 perce

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
16 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
19 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
22 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
27 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
28 perce