Edzőkeringő a láthatáron

2004.10.29. 21:46
Címkék
A kilencedik fordulóra készülődvén két csapatnál is az edzőkérdés a legfőbb téma: a Mallorcához érkezhet, a Valenciától távozhat a szakvezető.
A "szigetlakóknál" az előző játéknapot követően kötöttek útilaput Benito Floro talpára, csapata ugyanis - egy győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel - a táblázat utolsó előtti helyére került. Mateo Alemany, a Mallorca elnöke nem sokat búslakodott, és bár egylete nem dúskál az anyagi javakban, azonnal megkörnyékezte az olcsó befektetésnek semmi esetre sem nevezhető Héctor Cúpert - mindamellett persze a Florónak járó végkielégítést is ki kellett csengetnie.

Az esetleges hét végi rossz eredmény akár az állásába is kerülhet Claudio Ranierinek
Az esetleges hét végi rossz eredmény akár az állásába is kerülhet Claudio Ranierinek
Az esetleges hét végi rossz eredmény akár az állásába is kerülhet Claudio Ranierinek
Noha Alemany korábban úgy nyilatkozott, hogy Cúpert megszerezni legalább annyira nehéz, mint Eto’ót visszavásárolni a Barcelonától, hamar kiderült, hogy ez csak figyelemelterelés volt. A presidente nem sokkal később már Alejandro Camanónak, az edző menedzserének lakásán tárgyalt az Internazionalétól jogilag éppen csak elváló szakember szerződtetéséről. Mi több, Alemany arra számított, hogy a második, szerdai találkozójukra Camano már a Cúper szignójával ellátott szerződéssel érkezik, ám csalódnia kellett, mert a tréner az utolsó pillanatban visszakozott, arra hivatkozva: egy-két kitételt még bele akar venni a megállapodásba (például azt, amely lehetővé teszi számára, hogy elmenjen, ha bizonyos kluboktól kap ajánlatot). A Mallorcánál nem adják fel, és arra apellálnak, hogy Cúpert szép emlékek kötik a klubhoz és a szigethez is - 1997 és 1999 között edzette már a csapatot, amellyel nyert egy spanyol Szuperkupát, bejutott a Király-kupa és a KEK döntőjébe, a bajnokságban pedig egy ötödik és egy harmadik helyet csípett meg -, ráadásul Alemany nemcsak az edzői, hanem a sportigazgatói állást is felajánlotta az argentinnak, akiről köztudott, hogy szereti a szálakat egy kézben tartani.
Az ügy végkifejletéig - így a hét végén a Santander ellen is - Tomeu Llompart, a Mallorca "házi" edzője irányítja a csapatot.
A Valenciánál szintén egy régi-új edző, Claudio Ranieri sorsa múlhat a fordulóban elért eredménytől. A címvédőnek nem lesz könnyű dolga: a BL-helyre törő Atlético Madridot látja vendégül négyes vereségi sorozatot követően. Juan Bautista Soler klubelnök a Sevilla (1-2), az Inter (1-5) és még a Real Madrid (0-1) elleni fiaskót követően is kiállt az olasz edző mellett, ám a másodosztályú Lleidával szembeni kupakudarc (0-1) után már ő is csak fanyalgott. Elsősorban azon kilencmillió euró miatt, amelyet Ranierinek kellene kifizetni szerződésbontás esetén. A spanyol sajtó szerint Soler ezért egy újabb vereség után a sportigazgatói székbe ültetné Ranierit, és az elmúlt idény végén távozó Rafa Benítez segédjét, Antonio Lópezt nevezné ki a gárda élére.
Legfrissebb hírek

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
8 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
15 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
18 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
20 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
20 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
32 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
35 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
39 perce