Gál kezdett a legjobban

2004.10.29. 22:29
Címkék
Különleges versenyt tartanak a hét végén Veszprém környékén. A tereprali országos bajnokság hetedik viadala nemcsak azért érdekes, mert dupla szorzós (ez azt jelenti, hogy a megszokotthoz képest kétszer annyi pontot kapnak a résztvevők), hanem azért is, mert a Hungarian Baja kandidálóverseny egy jövő évi Európa-kupa-viadalra. Ebben a szakágban ilyen kezdeményezésre régen volt példa, tehát mindenképp jó hír, hogy a veszprémi szervezők vállalkoztak rá. Hat külföldi páros (Olaszországból, Németországból és Hollandiából) jelezte a részvételét a viadalon, köztük egy kamionos, Hans Bekx, akinek a DAF-ját többször láthattuk már a Dakaron is. És nem ő az egyetlen, aki ilyen mamut méretű járművel vág neki a viadal távjának: a magyar dakaros egységek közül a Darázsi Zsolt, illetve a Szaller Zoltán vezette kamion is kipróbálja magát. A viadal első napján még csak egy 8.9 kilométeres prológot tartottak a raliszurkolók által is jól ismert veszprémi lőtéren. Ennek az eredménye nem számít bele a verseny végeredményébe, viszont jelzés értékű. A bemelegítést az ötszörös magyar bajnok Gál István, Oroszlán Tibor kettős nyerte meg, négy másodperccel a sivatagi show-ra készülő Kis Sándor, Czeglédi Péter páros előtt. Gál azt mondja, jót tesz a lelkének, plusz motivációt jelent neki, hogy külföldiekkel megtűzdelt mezőnyben versenyezhet, és a szombati két hosszú szelektív szakaszon mindent megtesz majd annak érdekében, hogy tartsa a vezető pozícióját. Persze, ehhez valószínűleg még Kis Sándornak és a többieknek is lesz egy-két szava. Hungarian Baja, az ob 7. futama, Veszprém
Prológ: 1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto Evo) 6:39, 2. Kis, Czeglédi (K-Sped Porsche SC, Nissan Pick-Up) 4 másodperc hátrány, 3. Benyó, Rack (Cél ASE, Hyundai Terracan) 22 mp h., 4. Kristóf, Hujber (Premier Motorsport Club, Bowler) 28 mp h., 5. Meziade, Mondello (olasz, Nissan Terrano) 35 mp h., 6. Oliviero, Di Michele (olasz, Mitsubishi Pajero) 36 mp h.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
6 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
17 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
23 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
26 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
28 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
44 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
47 perce