Kanadai fölény a férfiaknál

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2004.10.29. 22:23
Címkék
Hazai fölénnyel kezdődött a Grand Prix-sorozat 2. fordulója, a Skate Canada, hiszen a férfiaknál a rövid program után a kétszeres Négy kontinens-bajnok Jeffrey Buttle vezet honfitársa, Ben Ferreira előtt.
Buttle egyébként nem kockáztatott meg négyfordulatost, sőt, a kombinációja is "csupán" egy tripa-dupla volt, ám neki lett igaza, hiszen ezzel a produkcióval is biztosan állt az élre. A párosoknál sem történt meglepetés, a kétszeres világbajnok kínai Sen Hszüe, Csao Hung-po kettős varázsolta el leginkább a pontozókat Debussy zenéjére koreografált programjával. Míg a jégtáncosoknál a vb-ezüstérmes bolgár Albena Denkova, Makszim Sztavijszkij rumbázott - ez volt a Halifaxra sorsolt kötelező tánc - az első helyre, igaz, az előadás után Sztavijszkij kritikusan hozzátette: ennél azért még jobban is megy majd az a rumba.A folytatásban már Sebestyén Júlia is jégre lép, ő a hölgyek mezőnyének utolsó indulójaként fogja bemutatni új rövid programját.GRAND PRIX-SOROZAT, 2. FORDULÓ, HALIFAX
Férfiak (12 induló). Rövid program: 1. Jeffrey Buttle (kanadai) 72.15, 2. Ferreira (kanadai) 67.38, 3. Lindemann (német) 63.45, 4. Van der Perren (belga) 62.24, 5. Honda (japán) 61.09, 6. Jahnke (amerikai) 60.75.
Párosok (10). Rövid program: 1. Sen Hszüe, Csao Hung-po (kínai) 66.48, 2. Pang Csing, Tung Csien (kínai) 64.54, 3. Marcoux, Buntin (kanadai) 64.02, 4. Langlois, Archetto (kanadai) 57.38, 5. Zagorska, Siudek (lengyel) 55.96, 6. Borzenkova, Csuvilajev (orosz) 47.92.
Jégtáncosok (12). Kötelező tánc: 1. Albena Denkova, Makszim Sztaviszkij (bolgár) 41.05, 2. Delobel, Schoenfelder (francia) 39.37, 3. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 39.35, 4. Chait, Sakhnovski (izraeli) 38.58, 5. Wing, Lowe (kanadai) 35.35, 6. Hohlova, Novickij (orosz) 31.72
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája