Schulek Csaba a céh után a gyárban dolgozik

2004.10.29. 20:56
Címkék
Sajtótájékoztatót tartott péntek reggel a Magyar Televízió. Az eseménynek egyetlen, ám igen fontos témája volt, mégpedig, hogy november 2-tól Vitray Tamást Schulek Csaba váltja a főszerkesztői poszton.
Rudi Zoltán, az MTV elnöke megköszönte Vitray munkáját, s elmondta: tiszta lappal indulnak neki a 2005-ös esztendőnek, hiszen az idén hosszú évek óta először sikerült nullszaldósra kihozni a költségvetést. Üdvözölte az ORTT döntését, miszerint semmi akadálya annak, hogy a Magyar Televízió tematikus csatornákat hozzon létre, így akár két éven belül elindulhat egy sportcsatorna is a királyi tv gondozásában.A sorban a második felszólaló a távozó főszerkesztő Vitray Tamás volt, aki nem a legszimpatikusabb módon kezdte a mondandóját: szerinte ugyanis teljesen mindegy, hogy ő mit mond, az újságírók azt írnak le, amit akarnak. Ezt megcáfolandó, mi ragaszkodnánk az elhangzottakhoz… Említette, hogy két sikeres éven van túl, s hogy még mielőtt bárki bármit gondolna, már két esztendeje előrebocsátotta, hogy az olimpia után távozik. A szakember azonban nem szakad el majd teljesen a televíziózástól (pláne, hogy a napokban az MTV örökös tagjává választották), s elnöki főtanácsadóként segíti tovább a munkát. Az eseményen utolsóként a Duna TV-től átcsábított Schulek Csaba beszélt. "Az a célom, hogy nyugalom legyen nálunk, és olyan hangulat, amelyben jó dolgozni. A Duna TV és a Telesport között akkora a különbség, mint a céh és a gyár között" - így az egykori kosárlabdázó. A szakember szeretné visszacsábítani a legjobb sportriportereket. S mindent megtesz majd, hogy újra a közszolgálati tv sugározza a legnagyobb sporteseményeket. Tervei között szerepel, hogy megerősíti a hírműsorokat, és létrehoz egy erősebb sportműsort, amely este tíz óra környékén kerülne adásba. S mintegy zárásként kijelentette, hogy a megfelelő munka érdekében "mindenkivel jóban kell lenni".Ígéretekben, tervekben tehát nem volt hiány, s ha ezek megvalósulnának, azzal mi, nézők járnánk a legjobban.
Legfrissebb hírek

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
8 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
15 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
18 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
20 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
20 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
32 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
36 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
39 perce