Dicséret jár Vajdáéknak

2004.10.30. 22:37
Címkék
Elképezelhető, hogy a jövőben a magyar női sakkozókat kell elindítani a magyar férfi labdarúgó-válogatott helyett, ha Lothar Matthäus ki akarja juttatni csapatát a világbajnokságra.
Ez persze csak tréfa, de mégis: a Horváth József kapitány által vezett együttes akkora bravúrt ért el a pénteken befejeződött spanyolországi olimpián, hogy az - legalábbis Horváth szerint - részvétellel ér fel a futballvébén.A siker nem véletlen: a hölgyeknél már évek óta nagyszerű szakmai munka folyik, két évvel ezelőtt Bledben is hasonlóan szenzációs eredményt értek el, hiszen a szlovén üdülőparadicsomban ötödikként végeztek. Ez a hatodik pozíció pedig még annál is értékesebb, ugyanis Mádlék ezúttal szinte végig az élmezőnyben küzdöttek.A csapat legjobbja egyértelműen Vajda Szidónia volt, akinek 75%-os produkciója a legjobbnak bizonyult a második táblások versenyében.A férfiak viszont…A 31. hely messze minden idők leggyengébb szereplése, eddig a jereváni 18. volt a legrosszabb 1996-ban. Igaz, hogy ez már nem a bledi válogatott, igaz, hogy nem játszott Lékó Péter és Polgár Judit, igaz, hogy nem lehettek érmes reményeink, de az nem igaz, hogy a Kállai Gábor vezette válogatottnál többet tud Dánia, Litvánia vagy éppen a Fülöp-szigetek. Az előzetes rangsorolás szerint tizenötödikek voltunk. Sajnos Ács Péter kivételével senkinek sem ment igazán a játék, Almási például rendkívül balszerencsés volt.Kállai szakmai igazgatóként a történteknek megfelelően értékelte az olimpiát: "A lányoknak az utóbbi két évben szinte minden sikerült, tavaly az Európa-bajnokságon például másodi-kok lettek. Ez azt bizonyítja, hogy nagyon magas színvonalú munka folyik náluk. Reméljük, hogy a későbbiekben is hasonló eredményeket szállítanak. Sajnos a férfiak ezúttal a másik végletet jelentették. Alaposan meg kell vizsgálni, hogy kiderüljön, mit csináltunk rosszul."
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
11 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
15 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
20 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
40 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
47 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
52 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája