"Józsi" hatot vállalt

2004.10.30. 21:01
Címkék
Szlovéniában a magyar határtól néhány kilométerre fekvő Lendva városa a labdarúgás lázában él mostanság.
A nagyobbrészt magyarok lakta település másodosztályú gárdája hatalmi belvillongások után rendezte sorait, vezeti a tabellát, néhány hete pedig - mint a legrégebbi szlovéniai egyletről - könyvet jelentettek meg róla, s itt a legújabb szenzáció, amely párját ritkítja a szlovén labdarúgás történetében.A napokban játszották a Szlovén Kupa negyeddöntőjét, amelynek keretében az immár 101 esztendős Nafta Lendava legénysége a szintén második vonalbeli (tavaly még első ligás) Dravograddal csatázott, s aratott 9-2-es győzelmet. A lendvai pálya közönsége egy embernek, a középpályán játszó Joze Benkónak tapsolt leginkább, aki egymaga hat találattal segítette csapatát az elődöntőbe jutáshoz. "Józsi" az első gólját a 16., a hatodikat pedig a 85. percben jegyezte, s a 4500 lelkes városban máris szárnyra kelt az a hír, hogy a drukkerek megalapítják a Benko Fan Clubot. Emellett a település arra is büszke lehet, hogy az ország keleti régióját ők képviselhetik az elődöntőben, mivel a muraszombatiak a Maribor ellenében kiestek. Ezt a lendvaiak már csak azért is hangsúlyozzák, mert nagy a rivalizálás a szomszédos városok között.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
6 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
26 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
33 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
38 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
50 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
54 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
57 perce