Märtin nem "levágós"

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2004.10.30. 21:16
Címkék
Hatalmas csatának ígérkezett. Az első nap végén mindössze két másodperc választotta el egymástól az éllovas Sebastien Loeböt és az őt üldöző Markko Märtint. Joggal hihettük, hogy a két ifjú titán (a jelenlegi világbajnoki mezőny kétségtelenül két legtehetségesebb pilótája) parázs küzdelmet vív egymással.
Óvatoskodni nem kellett, hiszen a világbajnoki cím már az előző versenyen eldőlt (aki nem tudná, Loeb hódította el), mindent beleadhattak volna. A technika ördögén múlt, hogy nem teljesedhetett ki az összecsapás, mivel az éllovas francia a Xsara WRC műszaki hibája miatt (eltört az olajpumpa) már a nap elején búcsúzni kényszerült.
Ennek az lett a következménye, hogy a Ford észt pilótája szinte ellenfél nélkül maradt. Mert hiába következik mögötte két kétszeres világbajnok, Marcus Grönholm és Carlos Sainz, a hátrányuk túl nagy ahhoz, hogy befogják Märtint. Hacsak a Focusszal nem lesz valami technikai gond, vagy az észt nem hibázik. De erre viszonylag kevés az esély, hiszen az autó is jól muzsikál, Märtin pedig okos pilóta. "Próbáltam a saját tempómat autózni - mondta Märtin a nap végén. - Ezeken a pályákon jó néhány lehetőség adódik arra, hogy levágjunk kanyarokat, ám én nem vagyok nagy barátja ezeknek a megoldásoknak. Mert bár időt nyer vele az ember, ha nekimegy valaminek közben, akkor vége lehet a versenyének. Márpedig én nyerni szeretnék!"
Ha sikerülne megszereznie a tíz pontot, az utolsó futamon még küzdhetne Petter Solberggel az összetettbeli második helyezésért.
A tavalyi világbajnok norvég pilótának nem megy túl jól ezeken a pályákon, nem lehet kellemes érzés számára, hogy a francia szövetség által támogatott Stéphane Sarazzin megelőzi (a fiatalember korábban a Formula-1-ben is megfordult), éppen egy Subaruval.
A versenynaphoz kapcsolódó hír, hogy a tizedik gyorsasági szakaszt biztonsági okokból törölni kellett, mert túl sok néző volt a pályák szélén. Többek között ebből is látszik, mennyire szeretik a spanyolok a ralit, és most, hogy nemzeti hősük, Carlos Sainz számára ez az utolsó hazai viadal (az idény végén visszavonul), egy kicsit talán még jobban magukénak érzik. Szinte nincs is olyan gyorsasági szakasz, amelyen ne lennének a Matadornak szóló transzparensek. "Szeretünk Carlos! Mindörökké Carlos!" - efféle tartalommal.

Katalán Rali, a 16 futamos vb 15. versenye
Abszolút sorrend 14 gyorsasági szakasz után: 1. Markko Märtin, Michael Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 2:31:31.6, 2. Grönholm, Räutiäinen (finn, Peugeot 307 WRC) 39.7 mp h., 3. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 51.1 mp h., 4. Sarazzin, Pivato (francia, Subaru Impreza WRC) 2:10.9 p h., 5. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 2:39.4 p h., 6. Sola, Amigo (spanyol, Mitsubishi Lancer WRC) 2:51.4 p h., 7. Galli, Damore (olasz, Mitsubishi Lancer WRC) 3.23.9 p h., 8. Vouilloz, Giraudet (francia, Peugeot 206 WRC) 3:36.7 p h.
Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
2 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
8 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
13 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
16 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
17 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
36 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
36 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
39 perce