Kerülni a magas labdákat!

2004.11.01. 22:37
Címkék
Bár az Arsenal még sohasem kapott ki odahaza görög csapattól, Arséne Wenger menedzser tart a Panathinaikosz ma esti látogatásától.
"Jobban fognak játszani, mint a saját pályájukon - véli Wenger, akinek csapata két hete már görög földön sem bírt ellenfelével. - Tapasztalt BL-csapat, amely a saját közönsége előtt is védekezett, így vélhetően ezt teszi majd a Highburyben is."
Az "ágyúsok" francia menedzsere elbeszélgetett játékosaival a beívelésekről, hiszen a legutóbbi bajnoki fordulóban kétszer is tehetetlenek voltak a magasan érkező labdával - és ezt két pontjuk bánta. "Nem vagyunk olyan erősek a levegőben, mint szoktunk, és bevallom, ez aggaszt - mondta Wenger. - Úgy érzem, játékosaim egy kicsit megtörtek a nagy várakozástól, de persze tudom, ez nem lehet magyarázat a rosszabb eredményekre. Nekünk el kell fogadnunk, hogy ha nyerünk, azt csak akkor értékelik, ha gyorsan nyerünk még egyszer." A mai meccsre fókuszálva Wenger arról beszélt, hogy az esetleges győzelem 80 százalékban biztossá tenné csapata továbbjutását. Az ágyús kapitány a hosszú időre kidőlő Gilberto mellett a szintén sérült Sol Campbellre sem számíthat, Reyest pedig Van Persie-vel helyettesítheti. A látogatóknál Jannisz Gumasz és Markus Münch küzd sérüléssel.

Az NSO ajánlja:



További élő eredmények:






A másik találkozón a listavezető PSV a frissen bajnokká koronázott - a norvég aranyat sorozatban 13. alkalommal megszerző - Rosenborgot fogadja. Az utóbbi időben többször is hibátlanul védő brazil kapus, Heurelho Gomes, valamint John de Jong sérülés miatt nem léphet pályára, ellenben Mark van Bommel, André Ooijer és Alex visszatérhet Fehér Csaba csapatába.

ARSENAL (angol) - PANATHINAIKOSZ (görög)
London, 20.45
V: Cantalejo (spanyol)

PSV (holland) - ROSENBORG (norvég)
Eindhoven, 20.45
V: Daudén Ibanez (spanyol)
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája