Freund lovának B-próbája is pozitív

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2004.11.10. 21:21
Címkék
"A ló érték, védjük együtt." Ezzel a mottóval hirdette meg tájékoztatóját a Magyar Lovasszövetség, amelyen bejelentették, hogy először Magyarországon végre európai színvonalú lóbiztosítási konstrukciót köthetnek a lótulajdonosok.
Lázár Zoltán is várja a döntést (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is várja a döntést (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is várja a döntést (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is várja a döntést (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is várja a döntést (Fotó: Danis Barna)
Lázár Zoltán is várja a döntést (Fotó: Danis Barna)
Természetesen a honi szövetség azonnal a Atlantisz-Hungária Kft. kezdeményezése mellé állt, mivel évente több száz ló pusztul el csupán azért, mert finanszírozási nehézségek miatt a beteg vagy sérült állatok egyszerűen nem kaphatják meg a megfelelő egészségügyi ellátást. A konstrukció egyébként igen alapos, mivel a jelenlegi teljes lóállományra kiterjeszthető, és valamennyi létező kockázatot magában foglalja, érthető tehát, hogy az állatorvosok és az állatvédők is egyaránt örömmel fogadták.
Az összejövetel másik témája az augusztusi kecskeméti négyesfogathajtó-világbajnokságon győztes Michael Freund doppingügye volt. Mint ismert, a német Mary nevű lovánál valeriánsav nyomaira bukkantak, amelyet általában nyugtató hatása miatt alkalmaznak.
Fugli Károly főtitkár először is, megcáfolva az utóbbi napokban lábra kelt rosszindulatú pletykákat, a Nemzetközi Lovassport-szövetségtől (FEI) kapott faxszal bizonyította, hogy világbajnok csapat tagjai, Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Kecskeméti László lovainak egyaránt negatív lett a doppingtesztje. Majd megerősítette, hogy Freund lovának időközben a B-próbája is pozitív lett, így a FEI jogi bizottsága elé került az ügy. Döntés egy-két héten belül várható, ami azért is fontos számunkra, mert ha a némettől elveszik az aranyat, az a korábbi második helyezett Lázárt illeti. A németek klasszisa ugyan állítja, az istállóbeli takarmányban volt a hiba, kicsi a valószínűsége, hogy magyarázatának helyt adjon a bizottság. Annál is inkább, mert a vb-n kitűnőre vizsgázott az istállófegyelem, azaz illetéktelen személy egyszerűen nem juthatott a lovak közelébe.
Ráadásul az sem segít Freundon, hogy az utóbbi időben több német lovas is doppingbotrányba keveredett.
Legfrissebb hírek

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
2 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
8 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
10 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
18 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
25 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
38 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
51 perce

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik