Sebestyén negyedik a kötelező után

Cs. B.Cs. B.
2004.11.26. 22:48
Címkék
Irina Szluckaja ismét a régi. Az orosz világ- és háromszoros Európa-bajnok ugyan az új idényt is apróbb sérüléssel kezdte, a pekingi GP-fordulón aratott győzelmével bizonyította, újra remek formában van.
Most pedig Moszkvában, a hazai közönség előtt ragadta magához a vezetést a rövid program után Sosztakovics zenéjére bemutatott előadásával. Ugyancsak jól fut a szekere az olaszok ifjú üdvöskéjének, Carolina Kostnernek, aki egy hete épp a mi Sebestyén Júliánkat megelőzve lett második a párizsi viadalon, és most is ezüstös pozícióban várhatja a szombati folytatást. S ha már megemlítettük Európa-bajnoknőnk nevét, akkor következzen ő, akinek Tűz a jégen fantázianevű produkciója ezúttal lényegesen nagyobb sikert aratott, mint akár a kanadai, akár a francia fordulón, ugyanis ezúttal negyedikként készülhet a kűrre. Igaz, ahhoz, hogy ismét érmes legyen - csak emlékeztetőül: a múlt héten harmadik volt Párizsban -, a jelen állás szerint nem kisebb vetélytársat, mint a vb-címvédő japán Arakava Sizukát kellene leszorítania a dobogóról.A jégtáncosoknál természetesen a világ- és Európa-bajnok orosz Tatjana Navka, Roman Kosztomarov kettős Midnight Blues-előadását ítélték a legjobbnak a pontozók, az oroszokat az Eb-3. ukrán Elena Grusina, Ruszlan Goncsarov pár követi.GRAND PRIX-SOROZAT, 6. FORDULÓ, MOSZKVA
Nők (12 induló). Rövid program: 1. Irina Szluckaja (orosz) 61.12, 2. Kostner (olasz) 57.50, 3. Arakava (japán) 56.70, 4. Sebestyén Júlia (magyar) 56.08, 5. Szokolova (orosz) 51.18, 6. Dytrt (német) 49.62.
Jégtáncosok (11). Kötelező tánc: 1. Tatjana Navka, Roman Kosztomarov (orosz) 44.69, 2. Grusina, Goncsarov (ukrán) 39.83, 3. Domnyina, Sabalin (orosz) 36.79, 4. Faiella, Scali (olasz) 35.42, 5. S. Kerr, J. Kerr (brit) 30.75, 6. Gudina, Beletski (izraeli) 30.60
Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
4 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
9 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
12 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
13 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
32 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
32 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
35 perce

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
44 perce