A Vasas átvette a létesítményeit

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.11.30. 22:00
Címkék
Túlzás nélkül állíthatjuk, a magyar sport újabb mérföldkőhöz érkezett. Az úttörő szerep a Vasasé, amely kedden, a késő délutáni órákban hivatalosan is átvette a sportlétesítményeit.
Hogy pontosan milyen jelentőségű eseményről van szó, az majd a közeli s távoli jövőben dől el, ám az angyalföldi klub - elsőként a honi egyesületek közül - óriási lehetőséghez jutott. Markovits László klubelnök vezetésével csaknem egy éve folytak a tárgyalások a Sportfólió Kht.-vel, korábban pedig a sportminisztériummal. Az aláírás előtt a klubnak a Kincstári Vagyonigazgatóság és a sportvezetés szigorú követelményeinek megfelelő gazdasági és sportszakmai tervben kellett igazolnia a felkészültségét az ingatlanok átvételére. A sikerrel záruló vizsgálódás után a háromoldalú megállapodást a Nemzeti Sporthivatal részéről Ábrahám Attila államtitkár, a Sportfólió Kht. nevében Vass Károly vezérigazgató, míg a Vasas képviseletében Markovits László ügyvezető elnök látta el kézjegyével. Ez azt jelenti, hogy a klub három budapesti ingatlan, a Fáy utcai, a Pasaréti úti és a Folyondár utcai sportlétesítmény vagyonkezelői jogát vette át.
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik