Szlavkov és Kim Un Jong továbbra is felfüggesztve

V. D.V. D.
2004.12.01. 20:57
Címkék
A NOB új összetételű végrehajtó bizottsága - amelyben a svéd Gunilla Lindberg, mint alelnök, valamint a kínai Jü Caj-king és a Puerto Rico-i Richard Carrion az athéni választás nyomán első alkalommal vett részt - befejezte Lausanne-ban tartott háromnapos ülését.
Jacques Rogge elnök értékelése szerint szigorú döntéseket hoztak, de elhatározásuk, hogy etikai kérdésekben, az olimpiai mozgalom értékeinek megvédésében nincs tolerancia, nem lehetnek megalkuvók. Ennek megfelelően a 2012-es nyári játékok helyszínének kijelölésével kapcsolatos vesztegetési ügybe keveredett bolgár Ivan Szlavkov NOB-tagságát a jövő évi 117. ülésig változatlanul felfüggesztésben tartják. A különböző zavaros pénzügyekkel vádolt, első fokon elítélt és a NOB-tagságból ugyancsak felfüggesztett Kim Un Jong alelnök ügyében pedig a jogerős ítélet után döntenek.Athén jelentését, valamint a már kijelölt házigazdák, azaz Peking, Torinó és Vancouver tájékoztatóját elfogadták. Rogge elnök köszönetet mondott az ANOC, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete, valamint a NOB Sportolói Bizottsága tagjainak a közös ülésen elhangzott javaslatokért.Az olimpia jövőbeni műsorával kapcsolatban a nemzetközi szövetségek válaszai megérkeztek a NOB által kiadott kérdőívekre. A programbizottság jövő márciusban ül össze, s a javaslatok figyelembe vételével ajánlást terjeszt a 2005 júliusában, Szingapúrban sorra kerülő NOB-ülés elé. Az Athénban tapasztalt vitatható versenybírói döntésekkel kapcsolatban a birkózó-, az ökölvívó-, a tékvandó-, a torna- és a vívószövetség észrevételeiről is tárgyaltak.A NOB anyagi helyzete, amint ezt a pénzügyi beszámoló után megállapították, változatlanul szilárd. Az olimpiai szolidaritási alap a következő négy évben 244 millió dollárral gazdálkodhat, ami az előző ciklushoz képest 16.5 százalékos emelkedést jelent.
Legfrissebb hírek

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
23 perce

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
24 perce

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
33 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 1–0

Foci vb 2026
48 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
1 órája

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
1 órája

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik