Veszélyben az élsport

V. D.V. D.
2004.12.03. 21:26
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége pénteken délután a Helia Szállóban tartotta újabb ülését, amelyen a következő állásfoglalást fogadta el: a 109 éves MOB hagyományait az Athénban elért kiváló eredményei igazolják, hogy az állami támogatás elosztásának elvei hatékonyan érvényesültek.
Az elnökség úgy ítéli meg, hogy a 2005. évi költségvetés tervezete veszélyeztetheti a magyar élsport eredményességét. A demokratikusan választott MOB, amely a közélet területein tevékenykedő tekintélyes szervezetek képviselőit, bajnokokat, sportvezetőket egyesít, kéri, hogy a MOB megtarthassa eddigi hatáskörét, az olimpiai felkészülés tervezésében, irányításában, ellenőrzésében és támogatásában, valamint ehhez megfelelő pénzügyi garanciát kapjon.A testület elfogadhatatlannak ítélte az Athénban doppingvétségen ért sportolók szövetségeinek határozatait, leszögezte, hogy az öt athéni doppingügy a magyar sport közös szégyene. A testület egységesen úgy látja, hogy további hasonló eset csak a leghatározottabb együttes fellépéssel kerülhető el. A MOB készen áll arra, hogy a Nemzeti Sporthivatallal együttműködve doppingellenes stratégiát dolgozzon ki. A testület javasolja olyan jogszabály megalkotását, amely lehetővé teszi a doppingvétségek hatósági felderítését és az elkövetők, valamint a vétség elkövetésében segítséget nyújtók felelősségre vonását.A MOB elnöksége támogatásáról biztosította Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökét, a MOB főtitkárát, felelősségteljes sportdiplomáciai munkájának folytatásában.Az elnökség a 2006. évi budapesti úszó-Eb zavartalan lebonyolítása érdekében ösztönzi a mielőbbi megoldást. Arra kéri a Fővárosi Önkormányzatot és a környezetvédő szervezeteket, hogy pozitív hozzáállásukkal segítsék elő a magyar sport tekintélye szempontjából kiemelt eseményt, hogy a pénzügyileg jelentősen csökkentett feltételek mellett a Margitszigeten kerülhessen megrendezésre.
Legfrissebb hírek

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
15 perce

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
16 perce

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
24 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 1–0

Foci vb 2026
39 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
57 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
1 órája

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
1 órája

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik