Bodnár két gólt szerzett

I. SZ.I. SZ.
2004.12.05. 20:49
Címkék
Nem történt nagy meglepetés a hét végén, a tabella első négy helyén álló csapat begyűjtötte a három pontot. Magyar szempontból érdekes volt a 15. forduló, hiszen a Rodában Bodnár László remekelt, a válogatott középpályás két góllal vette ki a részét együttese 5-1-es győzelméből.
Bodnárék kiütötték ellenfelüket (Fotó: Németh Ferenc)
Bodnárék kiütötték ellenfelüket (Fotó: Németh Ferenc)
Bodnárék kiütötték ellenfelüket (Fotó: Németh Ferenc)
Bodnárék kiütötték ellenfelüket (Fotó: Németh Ferenc)
Bodnárék kiütötték ellenfelüket (Fotó: Németh Ferenc)
Bodnárék kiütötték ellenfelüket (Fotó: Németh Ferenc)
A legutóbbi öt fordulóban nyeretlen Roda a Groningent fogadta, és már a 15. percben előnybe került Cristiano révén. A brazil tíz perccel később egyedül vitte a kapusra a labdát, Roorda pedig csak úgy tudta megfékezni, hogy ő maga piros lapot, a Roda pedig büntetőt kapott. A meccs ezen a ponton el is dőlt, és jöhettek Bodnár pillanatai: a 38. percben a tizenhatoson belülről, az ötvenedikben pedig azon kívülről lőtt a cserekapus Lambers hálójába.
Az élen a PSV maradt, amely 4-0-ra verte meg a sereghajtót. A találkozón (Fehér Csaba az utolsó tíz percre állt be) a PSV 1110-re növelte kapott gól nélkül megúszott perceinek számát, amivel megdöntötte a holland rekordot. Eddig az Ajaxé volt a csúcs, az 1970-71-es idényben 1083 percig nem kapott gólt a Stuy kapussal felálló, Cruyff-féle Ajax.
Az 1200 percért a Feyenoord otthonában kell megküzdeniük Guus Hiddink embereinek. A rotterdamiak 2-1-re nyertek, és a kapujukban ezúttal sem Babos Gábor, hanem Lodewijks állt.

Holland Casino Eredivisie
15. forduló: Waalwijk-Ajax 1-2 (Fuchs 7., ill. Sneijder 11., Rosales 36.), Roda-Groningen 5-1 (Cristiano 15., Van Dyk 25. - 11-esből, Bodnár 38., 50., Colinet 59., ill. Van Gessel 79.), De Graafschap-PSV 0-4 (Alex 21., Van Bommel 66. - 11-esből, Farfán 77., 82.), Roosendaal-NAC Breda 0-0, Twente-Den Bosch 4-0 (Culina 15., N’Kufo 29., Sukov 53., Tuzani 61.), AZ-Den Haag 2-0 (Meerdink 18., el-Hattabi 74.), Willem II-Heerenveen 2-2 (Caluwe 31., Van Nieuwstadt 90., ill. Sikora 6., Huntelaar 67.),Vitesse-Utrecht 2-1 (Hofs 18., Jansen 90., ill. Douglas 85.), Feyenoord-NEC 2-1 (Kuyt 19., S. Kalou 85., ill. Barreto 43.)
Az élcsoport: 1. PSV 41 pont, 2. AZ 36, 3. Ajax 31, 4. Feyenoord 30
Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
26 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
33 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
38 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
53 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
2 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
3 órája