Jelcin unokája a Midlandnél

I. SZ.I. SZ.
2004.12.16. 21:25
Címkék
A Formula-1 november 23. és december 12. közötti tesztidőszaka után a csapatok visszavonultak gyáraikba, és ott készülnek tovább a 2005-ös idényre, egészen január közepéig, amikor újra lehetőség nyílik a versenypályákon való tesztelésre.
A holt időszakban a csapatvezetők az új szabályokról is tárgyalnak egymással, és azon törik a fejüket, hogyan lehetne több pénzt szerezni és jobb eredményeket elérni a következő idényben.
A McLaren vezetői nemigen pihennek, miközben azon törik a fejüket, hogy érdemes-e külön autót építeni a versenyzőknél jóval magasabb tesztpilótának, Alex Wurznak, azt is fontolgatják, hogy éljenek-e ama jogukkal, miszerint a versenyek péntekjén három autóval gyakorolhatnak. A szabály szerint ugyanis csak a vb-pontverseny első négy csapata nem vetheti be harmadik autóját a nagydíjak első napján, és mivel a McLaren az idén az ötödik lett, 2005-ben őt is megilleti a kiscsapatok megsegítésére létrehozott regula adta lehetőség.

Lehet, hogy Wurz jövôre már nem tekerheti egy McLaren kormányát
Lehet, hogy Wurz jövôre már nem tekerheti egy McLaren kormányát
Lehet, hogy Wurz jövôre már nem tekerheti egy McLaren kormányát
A BAR 2004-ben kihasználta a szabályt, és sokan ennek tulajdonítják, hogy a csapat a második lett a konstruktőrök között. "El kell döntenünk, hogy nyerünk-e ezzel a lehetőséggel, és ha találunk elegendő érvet a háromautós péntekek mellett, mindenképpen élni fogunk a jogunkkal" - árulta el a McLaren szóvivője.
Végül néhány hír az F1-be 2006-ban csatlakozó Midland-csapatról: az orosz érdekeltségű istálló állítólag máris megállapodott a Champ Car-sorozatban szereplő, mexikói Mário Domínguezzel, míg Borisz Jelcin egykori orosz elnök unokája, aki szintén Borisz, marketingigazgató lett az istállónál.
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
3 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott ÁLL

Magyar válogatott
3 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
24 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
30 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
40 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
57 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája