Jubileumi kitüntetések

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2004.12.27. 20:53
Címkék
Nyolcvan év hosszú idő, különösen egy sportág életében. Tudta ezt a Magyar Asztalitenisz-szövetség vezérkara is, amely igyekezett méltó módon megünnepelni megalapításának évfordulóját, visszatekintve egyben az elmúlt nyolc évtizedre.
A Jégszínházban tartott ünnepi díszközgyűlésen megemlékeztek a sportág sikereiről, a világbajnokságokon szerzett 73 arany-, 61 ezüst-, és 80 bronzéremről, valamint az Európa-bajnokságokon begyűjtött 37 első, 27 második és 41 harmadik helyről. Ezt követően Benedek Fülöp, a szövetség elnöke életműdíjakat, valamint emlékplaketteket adott át.A sportág kitüntetettjei:
Életműdíj: Sidó Ferenc (posztumusz), Berczik Zoltán, Bihari Tibor, Bognár Sándor, Horváth Tibor, Juhos József, Ormai László, Várady Zoltán, Volper László
A sportágban végzett kiemelkedő tevékenységért: Bátorfi István, Boros Éva, Gáspár Miklós, Ormai Lászlóné, Fiáth Lázár, Fülöp István, Hammer László, Herendi Iván, Horváth Tibor, Jakus Imre, Juhász Imre, Kuti József, Link Ferenc, Lukács István, Poprócsi Barnabás, Sáth Sándor, Szlaboda István, Újlaky Jenő
A sportágban elért kiemelkedő teljesítményéért (világbajnokságok és Európa-bajnokságok győztesei és egyéni érmesei): Bánhegyiné, Mossóczy Lívia, Bátorfi Csilla, Beleznay Mátyás, Bellák László, Berczik Zoltán, Börzsey János, Bubonyi Zoltán, Simonné Almási Ágnes, Faházi János, Fazekas Györgyi, Fazekas Mária, Földy László, Gergely Gábor, Jávorné Fantusz Zsuzsa, Jónyer István, Jurikné Heirits Erzsébet, Kárpáti Rózsi, Kisházi Beatrix, Klampár Tibor, Kóczián Éva, Kóczián József, Kreisz Tibor, Kriston Zsolt, Lotaller Henriette, Lukácsné Máthé Sára, Magos Judit, Molnár János, Molnár Zita, Morvayné Mezei Erzsébet, Oláh Zsuzsa, Pigniczky László, Piller Ernőné, Rózsás Péter, Szabó Gabriella, Takács János, Tauber Zoltán, Tóth Krisztina, Urbán Edit, Weltner Györgyné, Wirth Gabriella, Zborai Gyula
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
25 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
54 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik