Lagerbäck: a második csapat jól pótolja az elsőt

IMI MARKOSIMI MARKOS
Vágólapra másolva!
2005.01.11. 22:23
Címkék
A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő svéd válogatott még ebben a hónapban megkezdi a felkészülést az új évre egy kaliforniai edzőtáborral, valamint két nehéznek ígérkező edzőmérkőzéssel. Az edzőtábor helyszíne a carsoni Dominguez Hill, ahol az amerikai nemzeti együttes főhadiszállása is van.
"Az első mérkőzést Dél-Korea ellen játsszuk január 22-én, négy nappal később pedig Mexikóval találkozunk San Diegóban. Két nehéz csatára számítunk, hiszen Mexikó a nyolcadik helyen áll a FIFA aktuális világranglistáján, a legutóbbi világbajnokság elődöntőse, Dél-Korea meg nemrégiben három egyre megverte Németországot" - véli Lars Lagerbäck, a svéd szövetségi kapitány. "Nagyon oda kell figyelni, ha jó eredményeket akarunk elérni. Annál is inkább, mivel meg kell találnunk azt a csapatot, amely a legnevesebb légiósok nélkül is sikeres lehet" - tette hozzá a szakember.
Lagerbäck természetesen Henke Larssonra, Fredrik Ljungbergre és Zlatan Ibrahimovicra utalt elsősorban. Az már biztos, hogy a barcelonai Larsson a térdoperácója miatt az idén nem fog a válogatottban játszani.

Ketten azok közül, akiket az Amerikába tartó delegáció tagjai megfelelôen pótolnak majd: Zlatan Ibrahimovic (jobbra) Henrik Larssont köszönti egy gólt követôen
Ketten azok közül, akiket az Amerikába tartó delegáció tagjai megfelelôen pótolnak majd: Zlatan Ibrahimovic (jobbra) Henrik Larssont köszönti egy gólt követôen
Ketten azok közül, akiket az Amerikába tartó delegáció tagjai megfelelôen pótolnak majd: Zlatan Ibrahimovic (jobbra) Henrik Larssont köszönti egy gólt követôen
Sőt előfordulhat, hogy Ljungberg sem lesz bevethető, mert krónikus fejfájással bajlódik - az utóbbi időben az Arsenal is kénytelen volt nélkülözni. Ibrahimovic pedig, aki nagyszerű formában futballozik a Juventusban, nehéz eset: még mindig haragban van a svéd sajtó legtöbb képviselőjével, noha a kvalitásait persze elismerik.
A tavalyi mérkőzések mindenesetre arra utalnak, hogy a svédek a nagyok nélkül is képesek produkálni. Ibrahimovic például nem szerepelt se a magyarok, se az izlandiak ellen, mégis jól ment a csapatnak, mindkét meccsen biztos győzelmet aratott. "Évek óta tudatosan építjük a második együttest. Így minden posztra van már megfelelő tartalék, és ezek a labdarúgók képesek pontosan abban felfogásban és rendszerben játszani, mint az alapesetben biztos kezdők" - állítja Lagerbäck, akinek bizonyítékai is vannak az elmondottakra. Allbäck és Elmander is kitűnően helyettesítette eddig Ibrahimovicot, s újabban feltűnt még egy gólerős svéd csatár, aki helyet követel magának a válogatottban: Fredrik Berglund, ő jelenleg a dán Esbjergnél vitézkedik. "Berglundon kívül meg kell még említenem Marcus Rosenberget, a halmstadi gólkirályt, és a göteborgi, szír származású George Mouradot is. Megtörténhet, hogy éppen ők robbannak be az amerikai túrán" - mondta a kapitány.
Azok a svéd játékosok, akik a nagy európai ligákban szerepelnek, természetesen nem vesznek részt az amerikai felkészülésen. Közéjük tartozik Isaksson, Hedman, Edman, Källström, Anders Svensson, Wilhelmsson és a három említett csillag. Sőt, az FC Köbenhavn nem engedi el Tobias Linderothot sem. A többi Dániában, illetve Norvégiában profiskodó játékos viszont elutazik a csapattal. Az is eldőlt, hogy a bolgárok elleni első, március 26-i vb-selejtezőre Cipruson keszülnek fel a sárga-kékek.
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
1 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
4 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
11 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
39 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
42 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
46 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
51 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik