Rosell távozhat a Barcától

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.01.13. 22:11
Címkék
Megegyezett egymással a Fiorentina és a Real Madrid Javier Portillo visszatéréséről. A fiatal csatárt az idény elején Fernando Morientes, valamint Michael Owen érkeztével adta kölcsön a madridi gárda az olaszoknak, ám miután Morientes a Liverpoolhoz igazolt, a Real vezetősége azonnal jelezte: szeretné Portillót visszakapni. Mivel a játékos vágya is az volt, hogy a Bernabéuban folytassa, ráadásul a Fiorentinánál sem marasztalták, gyorsan megszületett az alku.
Noha a hírek szerint csak szóban, de a Real megegyezett a Liverpoollal Steven Gerrard elővásárlási jogáról. A két egyesület Morientes átigazolása kapcsán tárgyalt az angol középpályásról, akivel már hónapok óta szemez a királyi gárda, de csak a következő évadtól szeretné elvinni.
Lapinformációk szerint biztosra vehető, hogy Javier Irureta az évad végén elhagyja a Deportivo kispadját. A mostani évadban a 12. helyen vegetál a korábban SuperDeporként emlegetett együttes, ezért Augusto César Lendoiro elnök már Irureta utódját keresi. Egyelőre két név bukkant fel a híradásokban: a Sevillát edző Joaquín Caparosé, valamint Argentína nemzeti hőséé, Carlos Bianchié.
Végül említsük meg, hogy a Joan Laporta klubelnökkel nem éppen rózsás viszonyt ápoló Sandro Rosell június 30-án minden bizonnyal távozik a Barcelonától. A jelenleg az alelnöki posztot betöltő Rosellről a helyi sajtó tudni véli, hogy csak azért nem most hagyja el a katalán óriást, mert nem szeretné félbehagyni a munkáját, másrészt bízik benne, hogy bajnoki címet ünnepelhet a csapattal, amelynek összerakásából oroszlánrészt vállalt. A sportvezető azért rúgta össze a port Laportával, mert a presidente, illetve az általa vezetett elnökség több esetben figyelmen kívül hagyta az ő javaslatait, és sokan ennek tudják be, hogy a portói Costinha, valamint az arsenalos Edu a nyáron nem szerződött a Camp Nouba.

Király-Kupa
Nyolcaddöntő, első mérkőzések, szerdai találkozók: Mirandés (III. oszt.)-Betis 1-3 (Rodri 45., ill. Edú 74., Oliveira 75., Israel 93.), Elche (II.)-Numancia 1-0 (Rubén Suárez 45. - 11-esből), Osasuna-Getafe 2-0 (Munoz 71., Moha 84.), Lorca (III.)-Atlético Madrid 1-3 (Alexandre 64., ill. Antonio López 45., Pablo 80., Braulio 86.), Lanzarote (III.)-Athletic Bilbao 2-1 (Alejandro 21., 46., ill. Nacho Calvillo 34. - öngól).

A visszavágókat január 19-én rendezik.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
43 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
46 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik