Ha harc, hát legyen Hearts

P. T.P. T.
2005.01.24. 01:07
Címkék
Hogy a lefújást követően Vincze Gábor egy üveg pezsgővel a kezében mászkált fel és alá, ne téveszszen meg senkit, csapata, a Livingston ugyanis 4-1-es vereséget szenvedett az Inverness elleni skót bajnokin. Ráadásul hazai pályán, 4106, a kezdés előtt szebb másfél órában reménykedő drukker előtt. A pezsgőt azért megmagyarázzuk: az otthoni mérkőzések alkalmával bevett szokás, hogy az egylet támogatói megválasztják a gárda legjobbját, aki aztán az üveg mellett a szponzorok kezét is szorongathatja. Nos, ezúttal az elismerés a Livingston mezét első alkalommal magára öltő Vincze Gábornak jutott."Lám, akadt pozitívuma is a találkozónak - kezdte a Győrből igazolt középpályás. - Sőt, az is a kellemes élmények kategóriájába tartozik, hogy a gólunkat Horváth Ferenc rúgta, miközben rajta kívül csak Kriston Attila tudott helyzetbe kerülni, vagyis talán nem rajtunk, magyarokon múlott, hogy vereséget szenvedtünk. Hanem a kellemetlenségek: szombat délután úgy mentem ki a pályára, hogy az addig nálunk három ponttal többet gyűjtő riválisunkat mindenképpen megverjük, ehelyett simán kikaptunk. Meglehet, azért, mert hamarjában kétgólos előnyre tett szert az Inverness, és bár Feri még a szünet előtt szépített, alig kezdődött el a második félidő, újra »mínusz kettőre« álltunk. Sajnos, rendre elkerülhető gólokat kaptunk, s képtelenek voltunk talpra állni."A szombati kudarc elemzésére és emésztésére sok idő nem marad, hiszen kedden már a Hearts együttesét látja vendégül a kiesés elől menekülő Livingston. Ha abból indulunk ki, hogy a Ferencváros nemrégiben felülmúlta az edinburghi gárdát, akár azt is felvethetnénk, hogy Richard Gough társulatának is illene sikerrel zárnia a fellépést. Úgyhogy fel is vetettük, mire Vincze Gábor tömör választ adott: "Ha valamiben, hát ebben tényleg jó lenne a Fradihoz hasonlítani."Scottish Premier League
A 23. forduló záró mérkőzésén: Aberdeen-Rangers 1-2 (Mackie 19., ill. Prso 9., McNaughton 16. - öngól)
Az élcsoport: 1. Celtic 59 pont, 2. Rangers 56, 3. Hibernian 43
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
40 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
44 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
48 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája